húsvét

Látjuk, hogy Jézus hogyan szorul ki a köztudatból a 21. század vén Európájában. Divatosabb hangoztatni, hogy "je suis Charlie", mint azt láttatni, hogy "je suis chrétien"?!

Örömmel adok át egy jó hírt (evangéliumot). Azt, amit Péter apostol közvetítésével vettem át. Jézus Krisztus feltámadása által Isten újjá szült minket élő reménységre. Ebből a mondatból mindent kihangsúlyozhatnánk. Most mindenekelőtt az élő reménységbe érdemes belekapaszkodni. Élő reménységre szült minket újjá Isten Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadás által.

Nem egészen 10 nappal ezelőtt egy temetésen vettem részt, egy fiatal édesapát temettek róm-kat szertartás szerint. A sír mellett felesége, két leánya, sok-sok zenész barátja az Operából, a különböző együttesekből, amelyekben együtt zenéltek. A liturgia szép volt, a pap és a kántor együtt énekeltek, de református értelemben vett prédikáció nem hangzott el a temetésen. Felolvasta a pap az igét a János evangéliumából, de utána egy Wass Albert történet-részletet is és inkább azt magyarázta, alátámasztva néhány találó versidézettel.

Pages

Subscribe to húsvét