Viaskodni vagy tusakodni?

Néhány héttel ezelőtt egy nagyáruházban voltunk a feleségemmel, ez a teológiás póló volt rajtam, és míg a feleségem a ruhás részlegen keresett magának valamilyen blúzt én egykedvűen álldogáltam a folyosón, de azt is mondhatnám, ahogy Brian mondaná, túláradó boldogságtól sugárzott az arcom. De ezt nem láthatta az az ember, aki hátulról megérintett, mint Jézust a vérfolyásos asszony. Azt kérdezte tőlem, hogy tudnék-e segíteni neki. Milyen megható, villant át az agyamon, hogy ez az ember felismerte bennem a lelkészt és segítségemet kéri. De aztán kiderült, hogy azt hitte, ott dolgozom, hogy csak ott álldogálok kosár nélkül és valami írás is van a hátamon.

Nyilván nem értette, hogy az „arte et marte dimicandum” mit jelent. Teológusok se sokan tudják, hogy ez a jelmondat, a Bethlen Gábor által a református lelkészeknek adományozott nemesi levelének, armálisának jelmondata.

Pajzs kék mezejében gomolygó felhőből növekvő oroszlán baljával az úrasztaláról bibliát emel fel, jobbjával pedig egy alászálló angyaltól szablyát, amelynek bal oldalán arannyal írt "Arte et marte dimicandum" felirat olvasható, vesz át.
Az ars közismert jelentése: művészet. További jelentései: ügyesség, készség, gyakorlottság, fortély, fogás, stb. Mars, a háború istene nevéből származnak a következőek: háború, csata, vitézség. A dimico jelentése: fegyverrel harcol, vív, viaskodik, csatáz.

A művészettel és fegyverrel harcolva viaskodni ugyan helyes, de meglehetősen nehézkes fordítás. A művészettel és fegyverrel küzdeni már gördülékenyebb. A művészet kifejezés semmiképp sem adja vissza azt a fogalomkört, amit az ars felidéz. A művészet ugyanis nyilvánvaló a szó, az ige, az igehirdetés művészetére utal, amiben benne foglaltatnak az ars további jelentései is: a szónoklásban, az igehirdetésben való ügyesség, jártasság, ügyesség, - ha úgy tetszik: fortély - a hitvitában. (A hét szabad művészet: nyelvtan, retorika, dialektika, csillagászat, számtan, mértan, zene). Az ige erejével és fegyverrel küzdeni csak egy példa a lehetséges további megfogalmazásokra.

Bethlen Gábor fejedelem címeres levelének jelmondatát írta Makkai Sándor is könyve elé: arte et marte dimicandum, – tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni.

Szesszió előtt nagyon áthallásos ez az értelmezés, a tudománnyal való küzdés, egy diáknak lehet, hogy álmatlan éjszakákat meg ez sehogyse megy a fejembe érzést jelenti és nem azt, hogy a tudomány, mint eszköz segítségemre van a harcaimban.

Bethlen Gábor rendelkezését II. József 1786. évi határozata hatályon kívül helyezte, de ha úgy vesszük, a kalapos király nem volt törvényesen megkoronázott uralkodója az országnak, így ez a rendelkezés, ma is érvényben van, a református lelkészeknek nemesi rangjuk van. De ismerős a mondás, aminek mára már mellékzöngéje is van, hogy nobblesse oblige, vagyis a nemesség kötelez. Mire is kötelez?

Erről szól a mai alapigénk. Három igét, három feladatot emelnék ki az alapigéből és ezeket magyaráznám kicsit részletesebben, mit jelent viselkedni, megállni és viaskodni.

Viselkedni. Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat. Kihez szabjuk magunkat, kihez viszonyítjuk magunkat? Azt halljuk az igéből, hogy Krisztus evangéliuma a viszonyítási pont. Ha ez az alfa és az omega, a kezdet és a vég, akkor rendezettek lesznek a soraink, akkor nem lesz az az érzésünk, hogy a keresztyén egyház seregének rendezetlenek a sorai, gyenge, erőtlen, bármilyen más sereggel szemben vívott küzdelemben alulmarad.

De kérdezhetném úgy is, hogy vajon nem ezért van az az érzésünk, hogy a keresztyén egyház meggyengült, mert minden más fontosabbá vált az egyházban, mint a Krisztushoz, a Krisztus evangéliumához való igazodás? Nem azért van ez a nagy zűrzavar, mert azt gondoljuk, hogy a harchoz, a viaskodáshoz csak pénz, paripa, fegyver kell. Az is kell, de elsősorban a Krisztushoz való igazodás a fontos.

Az eredeti szövegben a méltó szónak a megfelelője, az aksziosz. Polgárhoz méltóan viselkedni. Egyetemi polgárhoz méltóan viselkedni. Teológushoz méltóan viselkedni. Lehet, hogy van egy ilyen értelme is, ennek a szónak, hogy ahhoz irányulok, ahhoz a tengelyhez viszonyulok. A szótárak inkább azt az értelmét járják körül a szónak, hogy arányos, egyenértékű, méltó, érdemes valamire.

Akkor, amikor Bethlen Gábor nemesi címet adományozott a lelkészeknek és családjaiknak, nemesi rangra emelte őket, akkor voltak köztük akkor is semmirekellők, akik béresei voltak a nyájnak és nem pásztorai. De úgy gondolom, hogy a nemesi rang az ma is nemcsak jogokkal jár, hanem kötelességgel is. Ha Krisztushoz igazodunk, akkor ő felemel, erőt ad a szolgálat elvégzéséhez.

Az Úr nem az alkalmasakat választja ki, hanem a kiválasztottakat teszi alkalmassá. Lehet, hogy van benned félelem a saját lelkészi szolgálatoddal kapcsolatosan, vagy csak most közelebbről a pünkösdi legációs szolgálatoddal kapcsolatosan. Ne félj! Ha Krisztus evangéliumához igazodsz, ha méltón viseled magadat, áldás lesz a te szolgálatodon.
Mit jelent ez a megfogalmazás, méltón viseled magad, magad viseled, magaviselet. A múltkoriban arról beszéltem, hogy milyen és mennyi lelki fegyverzetet öltünk magunkra, és hogyha ezeket levetjük, marad-e valaki alatta, a páncélzat, a fegyverzet alatt?

Nincs most idő rá, hogy részletesen, esetleg aprópénzre váltva beszéljünk arról, hogy mi az ami beleillik még egy lelkész, egy teológus magaviseletébe és mi az ami már nem. Nyilván, ha saját magunkból indulunk ki, akkor ez egy nagyon relatív, viszonylagos keret lesz. Nekem még belefér az, hogy így éljek, beszéljek, viselkedjem, a társamnak már nem és mindannyian a másikat szeretnénk a magunk képére alakítani, és ha nem sikerül, akkor belemászunk a képébe. Meggyőződésem, hogy rossz a kiindulópont. Nem magunkhoz, nem a saját erkölcsi értékrendünkhöz kell igazodnunk, és igazítanunk másokat, hanem Krisztus evangéliumához. Mit jelent ez? Egy-két példa. Nem elég, hogy Istenről, mint teremtőről és gondviselőről prédikálok, hanem felelősnek érzem magam, hogy az Isten által teremtett világot megőrizzem. Környezettudatosan élek és nem csak beszélek erről. Nem elég, ha Isten szeretetéről szólnak a prédikációim, hanem ezt a szeretetet ki kell tudjam fejezni társaim irányába is.

Már idéztem Emerson unitárius lelkésztől azt a gondolatot, hogy olyan hangosan élsz, hogy nem hallom azt, amit mondasz. Akár odamenvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől. Vannak az igehirdetésnek más formái is, amelyek nem a szószékből hangzanak el, hanem amelyek az élet más területein hangzanak el, vagy csak megtörténnek, de emberek olvasni tudnak belőle. Az, ahogy beszélsz, pl. a takarítónővel a Teológián, vagy a legációban szóba elegyedsz a harangozóval, megpróbálod megismerni a családot, aki befogad téged, az is lehet igehirdetés.

Megállotok egy lélekben, egy érzéssel. Pneuma és pszüché, lélekkel és érzéssel, szívvel-lélekkel. Megállotok, ez semmiképp sem egy passzív megállást jelent, sokkal inkább egy megállapodást, egyetértést. Ha keressük a legkisebb közös nevezőt, ami összekapcsol bennünket, az nem elég. Fontosak a közösségi programok, a közösségformáló játékok, de mindez nem elég. Krisztus kell legyen a központ és nemcsak a szavak szintjén, ha hozzá közeledünk, akkor egymáshoz is közeledni fogunk. Az ökumenikus mozgalomban használt kép a gömb és annak a középpontja. Ha Krisztus a gömb középpontja és mi közeledünk hozzá, akkor automatikusan egymáshoz is közeledni fogunk. Ha csak egymáshoz próbálunk közelíteni, akkor csak azt fogjuk észrevenni, hogy mennyi mindenben különbözünk egymástól, más a véleményünk, más az életfelfogásunk. Használhatjuk ezt a képet a református egyházra is, vagy csak itt a Teológiára vonatkoztatva.

Az eredeti szövegben a sztákó ige azt jelenti, hogy legyetek állhatatosak, tartsatok ki a közdelemben. Ide kívánkozik Illyés Gyula: Meginogva című verse, amit valószínű nem istenes versként írt, de én most úgy olvasom. „Ha csusszan lábad lépve sárba, rakd jobban kétfelé / ahogy a nagy A kettős szára – de homlokod iránya akkor is fölfelé!”

Viaskodni. Krisztushoz igazodva küzdelem vár ránk. Megvan bennünk a titkos vágy, hogy egy wellness-keresztyénséget hirdessünk, ha Istenben hiszel, minden áldása rád árad, nem lesz semmi gondod, kipihent és vidám leszel, a szeretet áradni fog belőled és áradni fog feléd. A wellness-keresztyénségben mindenki jól öltözött, csupa móka, kacagás van, az maga a mosoly országa itt a földön. A valóságban a wellness keresztyénség kész röhej. Ehhez képest a keresztyén, vagyis a Krisztust követő, a Krisztushoz igazodó ember élete egy folyamatos küzdelem.

Jobboldali értelmiségiek testülete egy írást adott ki Erények a közéletben? címmel és ebben a politikum szemére vetik, hogy a háborús hangulat nem kedvez az életnek. Háborúban hallgatnak a múzsák. Négy sarkalatos erény, igazságosság, mértékletesség, erősség és okosság, mentén elemzik a mai magyarországi életet, közéletet. Ebből egy idézet:
„Az ember, illetve a közössége gyengeségét jelzi, ha kifelé folyamatosan harcol. Ez azt jelenti, hogy bizonytalan, és nem tud nyugalmat biztosítani az általa vezetetteknek. Az erősség nem állandó harc kifelé, hanem kitartás a vezetettek hosszú távú boldogsága érdekében.”

Érezzük, hogy feszültség van az elhangzott gondolatok között, de hol van az igazság? A történelmet nézve azok a jóléti társadalmak, amelyek elégedetten hátradőltek, azok előbb-utóbb meggyengültek és tulajdonképpen magukat pusztították el, még ha a kegyelemdöfést egy újabb, erősebb nép is adta, de önmagát számolta fel.

A keresztyénség is egy ilyen meggyengült nép látszatát kelti, legalábbis itt Európában. Ez a szüntelen harc ez igaz, csak nem ártana a magunk háza táján keresni előbb az ellenséget. Nem a külső ellenségtől kell félnünk, hanem attól, amelyik belülről támad. De ne is a szomszédunkra gondoljunk, aki talán másképp éli meg a hitét. Mi van akkor, ha én magam vagyok a legnagyobb ellensége az evangélium ügyének? Mi van akkor, ha a gonosz, nem egy külső ellenség képében jelentkezik, hanem épp engem kísért meg és vezet hamis útra?

Szünátleo - együtt küzdeni az arénában, atlétaként. Néhány verssel később tusakodásról olvashatunk. Ott, az agona ige szerepel. Árnyalatnyi, de mégis fontos különbség van a viaskodni és a tusakodni igék között. Jákob tusakodott Isten angyalával. Két énekünkben is jelentkezik ez a különbség:
Viaskodik az Úr érettünk 254 sz. ének
Sok gyűlölőim tusakodnak ellenem. 3. Zsoltár

Az evangélium hitéért viaskodni közösen, egymással, Istennel. Mit jelent az, hogy az evangélium hitéért, nem elég csak az evangéliumért? A hit az, ami összekapcsol Istennel és emberekkel. Nemcsak az evangéliumért, hanem a kapcsolatért, a közösségért viaskodunk. Azért a közösségért, akikkel a hit összekapcsol.

Arte et marte dimicandum. Ez a harc, ez a viaskodás művészet. Harcművészet. Arte martiale. A harcművészetekben azt tanítják, hogy a támadó erőt felhasználva, abból hasznot húzva lehet kibillenteni a támadót.
Ne ijedjetek meg attól, ha ellenséges környezetben kell szolgálnotok, vagy támadások érnek, vagy csak úgy érzitek, hogy zárt kapukat találtok, ha Krisztushoz igazodtok és nem a magatok igazát véditek, akkor áldás lesz ezen a küzdelmen. Ámen

Urunk Istenünk!
Hálát adunk, hogy Igéd és Szentlelked által, minket is hívsz abba a seregbe, melybe a világ kezdetétől fogva az egész emberi nemzetségből örök életre elválasztott sereget gyűjtesz.
Köszönjük, hogy oltalmazó szeretetedet, gonviselésed naponta megtapasztalhatjuk
Bűnbánattal valljuk be, hogy sokszor méltatlannak bizonyulunk arra a feladatra, amire elhívtál bennünket és sokkal inkább fogjuk ezt a körülményekre, másokat hibáztatunk ezért.
Bocsáss meg, hogy a viaskodás alatt sokszor és sokan könöklést értenek, másokkal való hadakozást és nem a saját vétkeinkkel való szembenézést és az azokkal való leszámolást.
Kérünk légy segítségünkre az óemberünk naponkénti megöldöklésében és az újemberünk megelevenítésében.
Áldott légy, hogy ebben a küzdelemben adsz segítőtársakat, hittársakat, akikkel együtt küzdhetünk.
Adjál nekünk kevesebb tusakodást és több viaskodást! Ámen.