Akadémiai évzáró ünnepély

Az évzáró ünnepélyen Kállay Dezső rektor mondott évértékelő beszédet, átadták a jutalomdíjakat, majd az arany- és gyémánt-okleveleket az 50, illetve 60 évvel ezelőtt végzett lelkipásztoroknak.


Akadémiai évértékelő beszédét Kállay Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet újonnan megválasztott rektora a Filippibeliekhez írt levele 2. fejezetének 12-13. versével kezdte: "... Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből." Rámutatott arra az elszánt akarásra és sokrétű fáradozásra, amely az elmúlt év intézeti tevékenységét jellemezte.

A 2015-2016-os tanévben ennek a fáradozásnak az egyik jelentős eredményét a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség 2015. októberi alapképzésre vonatkozó akkreditációs vizsgálódása is megerősítette, amelynek eredményeként a Teológiai Intézet a korábbinál jobb, "megbízható" minősítést kapott a fent említett szervezet részéről. Ezt követően nyomban elindult a magiszteri képzés újraakkreditálásának a folyamata is, amely várhatóan a következő tanévben záródik le.

A rektor köszönetet mondott az óraadói minőségben tanító oktatóknak is. Ezek közül kiemelte Kosztin Ildikót, aki 17 évig tanított román nyelvet, és Brian Johnstont, aki 20 éve angol nyelvtanárként tevékenykedett az Intézetben. A következő évtől ezek az oktatók már nem tudják vállalni az óraadási kötelezettségeket.

Elhangzott az Intézet tudományos és tudomány-népszerűsítő tevékenységével kapcsolatos összegzés a megjelent publikációk és szervezett konferenciák, szimpóziumok fényében (az erre vonatkozó részletekről az Intézet honlapja részletesen tájékoztat).

A 2015-2016-os tanévben az Intézetnek 145 hallgatója volt, akik a tanulási tevékenységük mellett rendszeresen részt vettek az ünnepi legációs szolgálatban, szolgálatot végeztek a reggeli és esti áhítatokon, részt vettek a vasárnap délutáni FIKE-istentiszteleteken, a FIKE programjaiban, bibliaóráin, tanulmányutakat szerveztek.

Az Erasmus+ program keretében 11 hallgató tanulhatott egy-egy félévet/évet valamelyik anyaországi vagy nyugati teológián, és 17 diák vett részt két hónapos szakmai gyakorlaton, a tanév folyamán vagy a nyári szünidő idején. Emellett 10 oktató tarthatott előadást külhoni egyetemen, és az adminisztrációs személyzet 6 tagja vett részt igen hasznos tapasztalatcserén magyarországi felsőoktatási intézményekben. A sokrétű szervezői munkát Sógor Árpád ifjúsági lelkész végzi a Gazdasági Ügyosztály hatékony szakmai támogatásával. Az Erasmus+ ösztöndíj és hallgatói mobilitás keretében 5 magyarországi teológiai hallgató tanult a Teológiai Intézetben a tanév alatt. Hozzájuk csatlakozott még két diák a második félévben. 5 külhoni oktató tartott előadást Kolozsváron az akadémiai év folyamán.

Az oktatás és kutatás hátterét biztosító Könyvtár működését idén elsősorban a svájci HEKS, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatása erősítette. (Bővebb információhoz lásd a könyvtár weboldalát.)

A 2016. január-áprilisi időszakban az Intézet megválasztotta felelős vezetőit a 2016-2020-as ciklusra: rektor dr. Kállay Dezső, a Szenátus elnöke dr. Adorjáni Zoltán, prorektor és unitárius dékán dr. Rezi Elek, dékán dr. Balogh Csaba, prodékán: dr. Kiss Jenő. Rezi Elek korábbi rektor és Adorjáni Zoltán korábbi dékán érdeme – az általuk mozgósított, fiatal tanárokból álló, hatékony munkacsoporttal együtt –, hogy szolgálatuk 10 éve alatt a Teológiai Intézet államilag elismert és jól szervezett intézménnyé vált, egyre bővülő partnerségi kapcsolatokkal a magyar és a nyugati teológiai egyetemeken. A Bukaresti hatóságnak megküldött dokumentációt Pásztori Kupán István sikeresen rendezte egybe.

Az Intézet egyre növekvő ügyvitelét lelkiismeretesen, pontosan és hatékonyan végzi a főtitkári hivatal Czirmay Anikó főtitkár irányításával és Lippai Ibolya titkárnő közreműködésével. A működési hátteret biztosító kiegyensúlyozott gazdasági infrastruktúrát Rácz Levente gazdasági igazgató és Szabó Melinda főkönyvelő hatékony munkája biztosítja.

Az évzáró beszéd rámutatott a közeljövő terveire is. Miután Erdélyi Református Egyházkerületünk az elmúlt év folyamán felújíttatta az Intézet teljes bentlakását, idén tovább folytatja a munkálatot a könyvtár új raktározási terének rendbetételével, olvasójának bővítésével, előcsarnokának és irodahelyiségeinek átalakításával, valamint a belső udvar felújításával és a sportpálya korszerűsítésével, mely alá mélygarázs kerül. A hátsó udvarrész rendbetételére 2017-ben kerül sor a tervek szerint.

Június 17-19 között Kató Béla püspök meghívására Illyefalván találkozott a református tanári kar az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőivel. A nyílt beszélgetésből világossá vált az az igény, hogy részben át kell szervezni a képzési rendszerünket. A megbeszélések összegzése és a konkrét lépések kidolgozása a jövő sürgető feladata. Ezek közé tartozik a magiszteri újraakkreditálást követően a doktori iskola elindítása is.

---

Az évzáró beszédet követően került sor az akadémiai évben kiváló tanulmányi eredményt elért, illetve az Intézet életében más területen jeleskedő hallgatók munkájának értékelésére, akik tevékenységük elismerésének jeleként könyvcsomagot vehettek át.

A kibúcsúzó magiszteri hallgatók nevében Benedek Csongor mondott beszédet.

Az ünnepély záróaktusa volt az arany- és gyémánt-oklevelek átadása azoknak a lelkipásztoroknak, akik 50, illetve 60 évvel ezelőtt zárták le teológiai tanulmányaikat és kezdték meg lelkipásztori szolgálatukat. Az idén négy nyugalmazott lelkipásztor számára állítottak ki aranydiplomát és kilenc lelkipásztor vett át gyémántdiplomát.

  • Az 1966-ban végzett aranydiplomások: Hegedűs István, Juhász Péter, Kálnoki Kiss Tamás, Dr. Posta József.
  • Az 1956-ban végzett gyémántdiplomások: Ábrám Sámuel, Benedek Sándor, Bíró István, Czirmay Árpád, Fazakas Endre, Gulya Géza, Incze Sándor, Lakatos Gyula, Szász Béla.

Az ünnepély az Intézet vegyeskarának rövid műsorával, majd a Himnusz eléneklésével zárult.