Hírek, közlemények, hirdetések

2020 Szeptember 21 ∙ 20:45 ∙ 3 év óta

Nem megszokott módon alakult az idei év, amely kihatással volt minden ember életére. Mi, egyetemisták is, akik március közepén úgy hagytuk el a kincses várost, mint akik két hét után újra találkoznak majd, megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a 2019-2020-as tanév gyökeresen megváltozott.

2020 Szeptember 21 ∙ 18:20 ∙ 3 év óta

2020. szeptember 20-án vasárnap délután ünnepélyes keretek között megnyílt az új akadémiai év. A huszonhárom kibocsátott magiszteri hallgató helyét huszonnégy frissen felvett hallgató veszi át, akik az őszi vizsgaidőszak alkalmával sikeres felvételi vizsgát tettek.

2020 Szeptember 21 ∙ 17:03 ∙ 3 év óta

2020. szeptember 20-án vasárnapi istentisztelet keretében búcsúztak el a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet magiszteri záróvizsgát tett hallgatói. Összesen huszonhárman. A vasárnapi istentiszteleten Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette az igét. Az alkalom időpontja, helyszíne, formája egyaránt eltért a hagyományostól.

2020 Szeptember 18 ∙ 15:22 ∙ 3 év óta

A járványhelyzetre vonatkozó előírásoknak megfelelően, de fizikai jelenléttel kezdődik az új tanév a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. A hitéleti képzéshez az elméleti oktatás mellett lényegileg is hozzátartozik a közösségi együttlét, a közösség gyakorlása. Ezért az aktuális járványhelyzet fokozott mértékben kihívást jelent a lelkészképző intézetek számára.

2020 Szeptember 16 ∙ 14:56 ∙ 3 év óta

2020. szeptember 15-én került sor az éves mentori értekezletre. A találkozó lehetőséget adott magiszteri másodéves hallgatók gyakornoki évének kiértékelésére és az új tanév gyülekezeti gyakorlatának előkészítésére.

2020 Szeptember 11 ∙ 13:08 ∙ 3 év óta

A 2020/2021. akadémiai év alapképzésére meghirdetett felvételi vizsgán 22 református, 2 unitárius és 1 evangélikus hallgató tett sikeres vizsgát. Gratulálunk az eredményes vizsgához!

2020 Szeptember 03 ∙ 17:13 ∙ 3 év óta

A mellékelt leírás tájékoztat a 2020. szeptember 9-én esedékes felvételire való beiratkozásról, illetve a felvételi menetéről.

2020 Szeptember 03 ∙ 14:37 ∙ 3 év óta

Elérhető a 2020/2021. akadémiai év előfelvételijének részletes programja. A programok szervezése rendjén figyelembe vettük a járványhelyzettel együtt járó rendkívüli körülményeket.

2020 Július 23 ∙ 11:13 ∙ 3 év óta

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református tanárai 2020. július 21-22-én szakmai megbeszélésen vettek részt Illyefalván az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőivel.

2020 Június 27 ∙ 11:07 ∙ 3 év óta

Pályázati feltétel, hogy a 2020–2021-es tanév első félévétől a pályázó rendelkezzék egyetemi vagy főiskolai – ezen belül hallgatói (MA vagy PhD) – jogviszonnyal. Részletek a csatolmányban.

Oldalak