szenvedés

Sokszor kérdeztem: Miért kell ezt a megaláztatást, ezt a szégyent, ezt a csapást hordoznom? Sokszor egyenesen dühös tekintettel kísértem azoknak sorsát, akik ilyen próbák nélkül, boldogan, zavartalanul éltek. De bárki helyébe is képzeltem magamat, be kellett vallanom, hogy Isten mégiscsak olyan sorsot rendelt nekem, amelyet mégsem cserélnék el senkiével. Ha a küzdelmek alatt nem is, később mindig megláthattam, hogy Isten vezette át a bajokon. A kísértések szédítő ösvényein vagy szakadékai felett is Isten óvott, egyébként a bűnök mélységébe szédültem volna.

Tanulj meg szenvedni, és nem fogsz többé szenvedni - állítja egy több évezredes bölcsesség. De megtanulható-e valaha is ez a lecke? Honnan a szenvedés, a gonosz arctalan tombolása egy olyan világban, melyet a hívő minden gyötrelem ellenére Isten teremtésének tart, és amelyről a hitetlennek is végső soron jót kell gondolnia, ha egyáltalán élni akar? Vagy hasznosabb inkább annak céljára figyelnünk, semmint az okára? Ám lehet-e bármilyen értelme egy olyan eseménynek, ami úgy mered elénk, olyan halálosan és megsemmisítően, mint maga a testet öltött abszurditás?

Subscribe to szenvedés