Református egyházi ének V

Az egyházi ének és himnológia órák anyagát az érvényben levő egyházi énekeskönyv énekanyaga képezi. A tantárgy célja, hogy a hallgatók tanuljanak meg helyesen énekelni, sajátítsák el az érvényben lévő egyházi énekeskönyv énekanyagát, és legyenek tisztában a gyülekezeti éneklés lényegével és annak istentiszteleti szerepével. Az énekek dallamának és szövegének elsajátítása mellett az egyes énekek történeti (énekszerzők), stiláris, teológiai és funkcionális (liturgiai) sajátosságainak megismerésének segítségével a hallgató az énekeskönyv anyagában való teológiai-tartalmi tájékozódásra, valamint alapvető himnológiai ismeretekre is szert tesz.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A helyes énekléshez szükséges légzés elsajátítása segítségére lesz a hallgatónak abban, hogy lelkészi szolgálatában érthetően, tagoltan, és a hangszálakat kímélő módon énekeljen és beszéljen. Az énekek könyvnélküli ismeretének köszönhetően a hallgató könnyebben tud az énekeskönyv anyagában tájékozódni. A hallgató képességet szerez arra, hogy bármilyen jellegű szolgálatra az annak leginkább megfelelő gyülekezeti éneket válassza ki, a szolgálatokon az énekeket énekelni vagy adott esetben akár vezetni is tudja.

Általános kompetenciák

A himnológiai ismeretek birtokában a hallgató felismerheti a gyülekezeti ének és a különböző teológiai tárgyak közötti összefüggéseket (biblia ismeret, egyháztörténet, liturgika stb.).

Óraszerkezet

  1. Bevezetés. Magyar Református Énekeskönyv (MRÉ) 1 és 9-es számú ének

    Aki nem jár hitlenek tanácsán (Magyar Református Énekeskönyv 1)
    Dicsérlek téged, Úr Isten (MRÉ 9)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 33-34 (2) 46-47 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 7-8 (2) 12-12 (1)
  2. MRÉ 100, 121

    E földön ti minden népek (MRÉ 100)
    Szemem a hegyekre vetem (MRÉ 121)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 189-190 (2) 222-223 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről,
  3. MRÉ 152, 156, 204

    Ím, béjöttünk nagy örömben (MRÉ 152)
    Atya, Fiú, Szentlélek, Készíts szent Igédre (MRÉ 156)
    Szívünk vígsággal ma bétölt (MRÉ 204)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 276-277 (2) 329-330 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 94-95 (2) 167-168 (2)
  4. MRÉ 262, 297, 300

    Megterítve áll előttünk (MRÉ 262)
    A töredelmes szívet, Te, Uram, szereted (MRÉ 297)
    Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét (MRÉ 300)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 400-403 (4) 442-443 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 122-123 (2)
  5. MRÉ 303, 307, 313

    Én Istenem! Sok nagy bűnöm (MRÉ 303)
    Ne szállj perbe énvelem (MRÉ 307)
    Az Úr Isten az én reménységem (MRÉ 313)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 446-447 (2) 452-453 (2) 460-461 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 112-113 (2) 159-160 (2)
  6. MRÉ 321, 428, 454

    Ments meg, Uram, engem az örök haláltól (MRÉ 321)
    Istennel járni, lakozni (MRÉ 428)
    Nagy Isten, téged imád (MRÉ 454)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 470-471 (2) 608-609 (2) 642-644 (3)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről,
  7. Részletvizsga az 1-6. tanítási hét anyagából.

  8. MRÉ 2, 10

    2.- Miért zúgolódnak a pogányok? (MRÉ 2)
    10.- Mire távozol tőlünk, Úr Isten (MRÉ 10)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 34-35 (2) 48-49 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 8-9 (2)
  9. MRÉ 25, 35, 130

    Szívemet hozzád emelem (MRÉ 25)
    Perelj, Uram, perlőimmel (MRÉ 35)
    Tehozzád teljes szívből (MRÉ 130)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 74-76 (3) 91-93 (3) 241-243 (3)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 21-22 (2) 27-29 (3)
  10. MRÉ 165, 208, 222

    Uram Isten, siess Minket megsegíteni (MRÉ 165)
    Ez esztendőt megáldjad (MRÉ 208)
    Ó, ártatlanság báránya (MRÉ 222)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 333-334 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről,
  11. MRÉ 248, 251, 254b

    Jövel, Szentlélek Isten (MRÉ 248)
    Jövel, Szentlélek Úr Isten töltsd be szíveinket (MRÉ 251)
    Erős várunk nékünk az Isten (MRÉ 254b)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 380-381 (2) 385-386 (2) 391-392 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 195-197 (3) 203-204 (2)
  12. MRÉ 299, 306, 323

    Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én (MRÉ 299)
    Mindenható Úr Isten (MRÉ 306)
    Örök nagy hatalmú mennyei szent Isten (MRÉ 323)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 450-451 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről,
  13. MRÉ 340, 379, 380

    Ne hagyj elesnem, felséges Isten (MRÉ 340)
    Jer, dicsérjük az Istennek Fiát (MRÉ 379)
    Jézus, vigasságom (MRÉ 380)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 498-499 (2) 547-550 (4)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 148-149 (2) 163-164 (2) 166-167 (2)
  14. Részletvizsga a 8-13. tanítási hét anyagából.

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 1 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 1)
  • 14 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 14)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 45 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 5 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 0 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 0 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 50 óra/szemeszter.
  • Összesen: 64 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A hallgató el kell tudja énekelni kívülről a kijelölt énekek dallamát azok első versszakával, szükség szerint tudnia kell a dallamot más szövegre is alkalmazni. A hallgatónak ismernie kell az énekek himnológiai sajátosságait a kiadott irodalom alapján. Elégséges minősítéshez a kapott tétel minden kérdésére (minden tételen két megadott és egy szabadon választott ének, az énekek himnológiai elemzése) el kell érni az elégséges minősítést.