Református egyházi ének II

Az egyházi ének és himnológia órák anyagát az érvényben levő egyházi énekeskönyv énekanyaga képezi. A tantárgy célja, hogy a hallgatók tanuljanak meg helyesen énekelni, sajátítsák el az érvényben lévő egyházi énekeskönyv énekanyagát, és legyenek tisztában a gyülekezeti éneklés lényegével és annak istentiszteleti szerepével. Az énekek dallamának és szövegének elsajátítása mellett az egyes énekek történeti (énekszerzők), stiláris, teológiai és funkcionális (liturgiai) sajátosságainak megismerésének segítségével a hallgató az énekeskönyv anyagában való teológiai-tartalmi tájékozódásra, valamint alapvető himnológiai ismeretekre is szert tesz.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A helyes énekléshez szükséges légzés elsajátítása segítségére lesz a hallgatónak abban, hogy lelkészi szolgálatában érthetően, tagoltan, és a hangszálakat kímélő módon énekeljen és beszéljen. Az énekek könyvnélküli ismeretének köszönhetően a hallgató könnyebben tud az énekeskönyv anyagában tájékozódni. A hallgató képességet szerez arra, hogy bármilyen jellegű szolgálatra az annak leginkább megfelelő gyülekezeti éneket válassza ki, a szolgálatokon az énekeket énekelni vagy adott esetben akár vezetni is tudja.

Általános kompetenciák

A himnológiai ismeretek birtokában a hallgató felismerheti a gyülekezeti ének és a különböző teológiai tárgyak közötti összefüggéseket (biblia ismeret, egyháztörténet, liturgika stb.).

Óraszerkezet

  1. MRÉ 34, MRÉ184

    Mindenkoron áldom Az Urat, míg engem éltet (MRÉ 34)
    Várj, ember szíve, készen (MRÉ 184)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 90-91 (2) 303-304 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 26-27 (2)
  2. MRÉ 46, MRÉ 216

    Az Isten a mi reménységünk (MRÉ 46)
    Jézus, Istennek Báránya (MRÉ 216)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 112-113 (2) 347-348 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről,
  3. MRÉ 75, MRÉ 77, MRÉ 223

    Dicsérünk téged, Isten (MRÉ 75)
    Az Istenhez az én szómat (MRÉ 77)
    Paradicsomnak te szép élő fája (MRÉ 223)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 153-154 (2) 156-157 (2) 354-356 (3)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 45-46 (2)
  4. MRÉ 89, MRÉ 227

    Az Úrnak irgalmát örökké éneklem(MRÉ 89)
    Felvirradt áldott szép napunk (MRÉ 227)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 173-174 (2) 360-361 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 190-191 (2)
  5. MRÉ 92, MRÉ 232

    Éked dolog dicsérni, Uram, felségedet (MRÉ 92)
    Győzelmet vettél (MRÉ 232)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 179-180 (2) 364-365 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 55-55 (1)
  6. MRÉ 138, MRÉ 408

    Dicsér téged teljes szívem (MRÉ 138)
    Hazádnak rendületlenül Légy híve, ó, magyar! (MRÉ 408)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 251-253 (3) 487-488 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 77-78 (2)
  7. Részletvizsga az 1-6. órák anyagából

  8. MRÉ 68, MRÉ 356, MRÉ 363

    Hogyha felindul az Isten (MRÉ 68)
    Drága dolog az Úr Istent dicsérni (MRÉ 356)
    Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek (MRÉ 363)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 519-520 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 42-44 (3)
  9. MRÉ 91, MRÉ 370, MRÉ 372

    Aki a felséges Úrnak Lakozik oltalmában (MRÉ 91)
    Úr Isten, csak néked éneklek (MRÉ 370) (CsTK 128.-„Jehova, csak néked éneklek” címmel )
    Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat (MRÉ 372)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 177-179 (3) 535-536 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 53-55 (3)
  10. MRÉ 101, MRÉ 382, MRÉ 420

    Hallgasd meg, Uram, kérésem (MRÉ 101)
    Jézus Krisztus, egy Mesterünk ( MRÉ 382)
    Jobban tiéd, jobban tiéd (MRÉ 420) (CsTK 215-216- Hadd menjek, Istenem kezdetű szöveggel.)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 190-191 (2) 551-552 (2) 601-602 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 215-216 (2)
  11. MRÉ 133, MRÉ 437,

    Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörűséges (MRÉ 133)
    Csendes éj, szentséges éj. (MRÉ 437)
    Nagy vagy, te Isten, nagy a te hatalmad (MRÉ 455)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 245-246 (2) 621-622 (2) 644-645 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 74-75 (2)
  12. MRÉ 296, MRÉ 460, MRÉ 469

    Amint vagyok, sok bűn alatt (MRÉ 296)
    Ne csüggedj el, kicsiny sereg (MRÉ 460)
    Lábaidhoz hullok tört reménnyel (MRÉ 469)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 438-439 (2) 650-651 (2) 661-662 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 223-224 (2)
  13. MRÉ 310, MRÉ 478

    Szelíd szemed, Úr Jézus (MRÉ 310)
    Feljebb emeljetek, feljebb (MRÉ 478)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 671-673 (3)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről,
  14. Részletvizsga az 7-14. órák anyagából

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 1 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 1)
  • 14 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 14)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 20 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 2 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 0 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 0 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 22 óra/szemeszter.
  • Összesen: 36 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A hallgató el kell tudja énekelni kívülről a kijelölt énekek dallamát azok első versszakával, szükség szerint tudnia kell a dallamot más szövegre is alkalmazni. A hallgatónak ismernie kell az énekek himnológiai sajátosságait a kiadott irodalom alapján. Elégséges minősítéshez a kapott tétel minden kérdésére (minden tételen két megadott és egy szabadon választott ének, az énekek himnológiai elemzése) el kell érni az elégséges minősítést.