Evangélikus egyházi ének V

Az egyházi ének és himnológia órák anyagát az érvényben levő egyházi énekeskönyv énekanyaga képezi. A tantárgy célja, hogy a hallgatók tanuljanak meg helyesen énekelni, sajátítsák el az érvényben lévő egyházi énekeskönyv énekanyagát, és legyenek tisztában a gyülekezeti éneklés lényegével és annak istentiszteleti szerepével. Az énekek dallamának és szövegének elsajátítása mellett az egyes énekek történeti (énekszerzők), stiláris, teológiai és funkcionális (liturgiai) sajátosságainak megismerésének segítségével a hallgató az énekeskönyv anyagában való teológiai-tartalmi tájékozódásra, valamint alapvető himnológiai ismeretekre is szert tesz.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A helyes énekléshez szükséges légzés elsajátítása segítségére lesz a hallgatónak abban, hogy lelkészi szolgálatában érthetően, tagoltan, és a hangszálakat kímélő módon énekeljen és beszéljen. Az énekek könyvnélküli ismeretének köszönhetően a hallgató könnyebben tud az énekeskönyv anyagában tájékozódni. A hallgató képességet szerez arra, hogy bármilyen jellegű szolgálatra az annak leginkább megfelelő gyülekezeti éneket válassza ki, a szolgálatokon az énekeket énekelni vagy adott esetben akár vezetni is tudja.

Általános kompetenciák

A himnológiai ismeretek birtokában a hallgató felismerheti a gyülekezeti ének és a különböző teológiai tárgyak közötti összefüggéseket (biblia ismeret, egyháztörténet, liturgika stb.).

Óraszerkezet

  1. EÉ 142, EÉ 149, EÉ 152, EÉ 156

    Jézus, sebeidnek mélye (EÉ 142, Dobszay 553 sz. 221)
    Az Úr szent Bárányára (EÉ 149, Csomasz - Az Isten Bárányára)
    E szomorú napot, ó ember, gondold meg (EÉ 152)
    Ó, siralom, szívfájdalom (EÉ 156, Dobszay 488 sz.- O, Traurigkeit, o Herzeleid)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 223-223 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 202-202 (1) 221-221 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 157-158 (2) 164-165 (2) 167-169 (3)
  2. EÉ 157, EÉ 158, EÉ 160, EÉ 162

    A keresztfához megyek (EÉ 157, Dobszay 539 sz.)
    Keresztények, sírjatok (EÉ 158, Dobszay 537. sz)
    Felvirradt áldott szép napunk (EÉ 160)
    Jézus én bizodalmam (EÉ 162)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 190-192 (3)
    • Dobszay László: A magyar népének, 217-218 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 170-171 (2) 173-174 (2)
  3. EÉ 175, EÉ 182, EÉ 186, EÉ 188

    Jövel, Szentlélek Úr Isten (EÉ 175)
    Téged Úristen Az igaz hitben (EÉ 182, Csomasz- Téged Úr Isten, mi keresztyének)
    Atya Isten, tarts meg minket (EÉ 186, Csomasz- Úr Isten, te tarts meg minket)
    Erős vár a mi Istenünk (EÉ 188)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 131-132 (2) 139-140 (2) 196-197 (2) 203-204 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 187-188 (2) 193-194 (2) 199-200 (2)
  4. EÉ 190, EÉ 191, EÉ 488, EÉ 489

    Semmit ne bánkódjál (EÉ 190)
    Ne csüggedj el, kicsiny sereg (EÉ 191)
    Áldott légy te kisdedecske (EÉ 488)
    Mennybő az angyal (EÉ 489, Dobszay 434 sz.)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 199-200 (2) 205-205 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 176-176 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 201-203 (3) 496-497 (2)
  5. EÉ 490, EÉ 493, EÉ 497, EÉ 500

    Szent karácsony éjszakája (EÉ 490)
    A kis Jézus megszületett (EÉ 493)
    Minden teremtmény ujjong örömében (EÉ 497, Dobszay 657 sz.)
    Nékünk születék mennyei király (EÉ 500)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 162-162 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 245-245 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 498-498 (1) 500-500 (1) 502-502 (1) 505-505 (1)
  6. EÉ 501, EÉ 502, EÉ 503

    Királyi zászló jár elől (EÉ 501, Csomasz- Királyi zászlók lobognak)
    Jézus, világ megváltója (EÉ 502)
    Örvendezzen már e világ (EÉ 503)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 179-179 (1) 185-186 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 506-509 (4)
  7. Részletvizsga az 1-6. órák anyagából

  8. EÉ 192, EÉ 206, EÉ 207, EÉ 209

    Térj magadhoz, drága Sion (EÉ 192)
    Itt vagyok, óh Uram A Te szent házadban (EÉ 206)
    Jövel, Szentlélek Isten, Tarts meg minket igédben (EÉ 207)
    Örül mi szívünk (EÉ 209)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 95-96 (2) 195-196 (2) 205-207 (3)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 203-204 (2) 215-218 (4)
  9. EÉ 211, EÉ 212, EÉ 213, EÉ 217

    Uram Jézus, fordulj hozzánk (EÉ 211)
    Mi Urunk, édes Atyánk (EÉ 212, 220)
    Kegyes Jézus, itt vagyunk (EÉ 213)
    Nem hagyjuk el a Bibliát (EÉ 217)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 96-98 (3)
    • Dobszay László: A magyar népének, 183-184 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 219-224 (6)
  10. EÉ 224, EÉ 228, EÉ 229, EÉ 230

    Készítsd magad kedves lélek (EÉ 224, Dobszy 490 sz. - Schmücke dich, o liebe Seele)
    Pásztorunk a Jézus (EÉ 228)
    Irgalmas Jézus, világ fejedelme (EÉ 229)
    Föl, barátim, drága Jézus zászlaja alatt (EÉ 230)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 228-228 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 204-204 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 229-230 (2) 233-236 (4)
  11. EÉ 233, EÉ 235, EÉ 236, EÉ 506

    Ó, nagy Isten, sok a vétkem (EÉ 233, Dobszay 630 sz.)
    Eltévedtem, mint juh (EÉ 235,Dobszay 435. sz.)
    Uram, rosszul cselekedtam (EÉ 236, Dobszay 495 sz. - Herr, ich habe missgehandelt)
    Krisztus feltámadt (EÉ 506)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 104-105 (2) 116-117 (2)
    • Dobszay László: A magyar népének, 176-177 (2) 205-205 (1) 236-236 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 238-242 (5) 511-512 (2)
  12. EÉ 507, EÉ 509, EÉ 510, EÉ 511

    Jézus Krisztus, Üdvözítőnk (EÉ 507, 512, Dobszay 388. sz.- Jesus Christus, unser Heiland)
    Emlékezzünk ez napon (EÉ 509, 514)
    Krisztus feltámada Igazságunkra (EÉ 510, 515, Dobszay 337. sz. )
    Krisztus, virágunk (EÉ 511, 516, Dobszay 462 sz.)

    Olvasmány:

    • Dobszay László: A magyar népének, 111-112 (2) 144-144 (1) 191-191 (1)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 189-190 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 512-512 (1) 514-516 (3)
  13. EÉ 515, EÉ 516, EÉ 517

    Ó, jöjj teremtő Szentlélek (EÉ 515, Dobszay 124 sz.)
    Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét (EÉ 516)
    Jövel Szentlélek Úristen, Lelkünknek vigazsága (EÉ 517)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 132-133 (2) 196-196 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 54-54 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 520-522 (3)
  14. Részletvizsga a 8-13. órák anyagából

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 1 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 1)
  • 14 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 14)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 45 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 5 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 0 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 0 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 50 óra/szemeszter.
  • Összesen: 64 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A hallgató el kell tudja énekelni kívülről a kijelölt énekek dallamát azok első versszakával, szükség szerint tudnia kell a dallamot más szövegre is alkalmazni. A hallgatónak ismernie kell az énekek himnológiai sajátosságait a kiadott irodalom alapján. Elégséges minősítéshez a kapott tétel minden kérdésére (minden tételen két megadott és egy szabadon választott ének, az énekek himnológiai elemzése) el kell érni az elégséges minősítést.