Etika I

Az etika a helyes emberi cselekvéssel foglalkozó tudomány. Leíró és előíró módon vizsgálja ennek motivációját, eszköztárát, célszerűségét, következményét, általánosítható mértékét mind egyéni, mind pedig közösségi vonatkozásban. Immanuel Kant a "hogyan kell cselekednünk?" problémáját további három kérdés összefüggésében tárgyalja: kicsoda az ember, mi módon ismerünk és mit remélhetünk? A jó cselekvésének a meghatározása tehát csak az antropológia, ismeretelmélet és a vallásos hit összefüggésében válaszolható meg - helyesen vallja ezt a morálfilozófia. A keresztyén etika kiinduló pontja azonban a kijelentés. Ennek megfelelően minden cselekvés motivációja és mértéke ez: "Járjatok méltóan az Úrhoz" (Kol 1,10). A tárgy célja annak tudatosítása, hogy az ember, aki egyszerre a természet és a kegyelem rendjében él, alapvetően erkölcsi lény. Amennyiben Isten kijelentett akaratában felismeri a jó tartalmát és azt embertársai közösségében gyakorolja, betölti rendeltetését; ellenkező esetben viszont elvéti azt.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgató megismeri az olyan alapvető etikai fogalmakat, mint szabadság, felelősség, lelkiismeret, norma, értékrend, tisztelet, autonómia, heteronómia, emberi méltóság; továbbá a moralitás különböző típusú értelmezéseit: Kant etikája, utilitarizmus, kontraktualizmus, stb. Megérti az általános erkölcstan és a keresztyén etika közös vonásait, valamint ezek elkülönítő jegyeit. Az elsajátított alapfogalmak és etikai szempontok alapján a hallgatók szemináriumi órák keretében az erényekre fókuszáló etika kulcsfogalmait dolgozzák fel, ezzel igazolva problémaérzékenységüket és a megértett elméleti anyag alkalmazásának a képességét.

Általános kompetenciák

A tárggyal való foglalkozás hozzásegíti a hallgatót annak a képességnek a kialakulásához, hogy egy adott élethelyzetben azonosítani tudja az erkölcsi dilemmákat, a sokszor egymásnak ellentmondó morális követelményeket; hogy biztos értékrend alapján felismerje a klasszikus- valamint a teológiai erények (bölcsesség, bátorság, igazságosság, mértékletesség; hit, remény, szeretet) valódi tartalmát, és ezek gyakorlatában igazi értékek teremtője lehessen.

Óraszerkezet

  1. Teológiai és/vagy filozófiai etika

    1. Is there ethics without metaphysics, or morality without religion?
    2. Ethical differences between theology and philosophy
    3. Law under the order of grace: the core of Christian ethics

    Seminar on virtues: Righteousness

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 161-177 (17) 194-203 (10)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 77-108 (32)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 149-154 (6)
  2. Etikatörténeti modellek I

    1. Platón és Arisztotelész
    2. Kant etikája
    3. Utilitarizmus

    Szeminárium az erényekről: A nagylelkűség.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 111-126 (16)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 108-128 (21)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 164-171 (8)
  3. Etikatörténeti modellek II

    1. A libertinista felfogás
    2. Kontraktualizmus
    3. Diskurzus-etika
    4. Erény-etika

    Szeminárium az erényekről: Az alázat.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 126-147 (22)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 173-183 (11)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 171-178 (8)
  4. A Szentírás tekintélye etikai kérdésekben és az értelem autonómiája

    1. Aktuális kérdések
    2. A Szentírás etikai szemléletének korhozkötöttsége és egyetemessége
    3. Bibliai ethosz és a tapasztalat

    Szeminárium az erényekről: Az irgalmasság és a könyörület.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 177-193 (17)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 128-163 (36)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 302-308 (7)
  5. Egyház és erkölcs a protestantizmusban

    1. Egyházértelmezés
    2. Az ekkléziológia etikai következményei
    3. Az egyház erkölcsi szemléletének hatósugara

    Szeminárium az erényekről: A türelem és kitartás

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 225-244 (20)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 192-210 (19)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 220-227 (8)
  6. Egyház és nyilvánosság

    1. A világba küldött gyülekezet
    2. Az egyház nyilvános tanúságtétele erkölcsi kérdésekben
    3. Erkölcs és hitvallás

    Szeminárium az erényekről: A tisztaság.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 244-272 (29)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 210-222 (13)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 234-239 (6)
  7. A római katolikus szemlélet

    1. Római katolikus morálteológia
    2. Római katolikus társadalmi tanítás

    Szeminárium az erényekről: A bölcsesség.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 273-284 (12)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 42-52 (11)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 272-279 (8)
  8. Értékek és normák

    1. Értékek
    2. Normák
    3. Az értékek és normák konfliktusa
    4. Értékek és normák időbeni változása

    Szeminárium az erényekről: A szelídség és jámborság.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 285-302 (18)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 222-234 (13)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 351-360 (10) 198-205 (8)
  9. Vallás - jog - erkölcs a pluralisztikus társadalomban

    1. A felségterületek behatárolása
    2. Az elválsztás lehetetlensége
    3. A megkülönböztetés szükségessége

    Szeminárium az erényekről: A humor erénye

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 302-319 (18)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 252-265 (14)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 329-333 (5)
  10. A Hegyi Beszéd mint a keresztyén etika alkotmánya I

    1. Bonhoeffer: Követés
    2. Az olcsó/drága kegyelem
    3. A feltétel nélküli követés
    4. Mt 5 magyarázata

    Szeminárium az erényekről: A Szentlélek ajándékai és a hála

    Olvasmány:

    • Bonhoeffer, Dietrich: Nachfolge, 1-95 (95)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 163-173 (11)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 259-272 (14) 13-31 (19)
  11. A Hegyi Beszéd mint a keresztyén etika alkotmánya II

    1. Mt 6 magyarázata: az elrejtett élet, igazság, imádság, gondtalanság
    2. Mt 7 magyarázata: a tanítványok elkülönülése és szolidarítása

    Szeminárium az erényekről: A szeretet

    Olvasmány:

    • Bonhoeffer, Dietrich: Nachfolge, 96-132 (37)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 265-348 (84)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 31-51 (21) 127-134 (8)
  12. Bevezetés az etikába. Bibliográfia

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 11-49 (39)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 28-42 (15)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 108-114 (7)
  13. Keresztyén etika

    1. Meghatározás
    2. Alaptételek
    3. A dogmatika és etika viszonya

    Szeminárium az erényekről: A mértékletesség.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 49-75 (27)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 52-58 (7)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 227-234 (8)
  14. A keresztyén ember vitatott szabadsága

    1. Dogmatikai értelemben: nincs szabadság
    2. Etikai értelemben: van szabadság
    3. Determinizmus és indeterminizmus
    4. A szabadság mint autonómia
    5. A keresztyén szabadság és/vagy politikai szabadság

    Szeminárium az erényekről: A bátorság.

    Olvasmány:

    • Lienemann, Wolfgang: Grundinformation Theologische Ethik, 76-110 (35)
    • André, Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 58-77 (20)
    • Servais, Pinckaers: Séta az erények kertjében, 188-198 (11)

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 2 óra/hét (Kurzus: 1 | Szeminárium: 1 | Gyakorlat: 0)
  • 28 óra/szemeszter (Kurzus: 14 | Szeminárium: 14 | Gyakorlat: 0)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 20 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 10 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 10 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 2 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 42 óra/szemeszter.
  • Összesen: 70 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

1. Szóbeli vizsga az előadásokon készített jegyzetek és a kiadott anyag alapján - 50%
2. Írásbeli dolgozat a bemutatott szemináriumi témáról - 50%