Apologetika I

Az apologetika a teológiának az az ága, mely racionális érvekkel kívánja igazolni a keresztyén hit relevanciáját. Folyamatosan keresi a hagyományos keresztyén tanítás, valamint a kortárs gondolkodás közös nevezőjét és ennek nyelvi formáit, hogy így tegye érthetővé a beavatatlanok számára is a kijelentés valóságát. Így példáula II-III. századi apologéták hitvédő írásaikban messzemenően használták a görög filozófia fogalmait, és meggyőző érvekkel igyekeztek kimutatni a korabeli pogány vallásosság tarthatatlanságát. Az apologetika klasszikus témái: az istenbizonyítékok filozófiai kísérletei, a rossz problémája, a keresztyén hit és a modern tudomány viszonya, e hit egyetemesség igénye és partikularitása a világvallásokkal való kapcsolatában, világszemléleti modellek, ideológiák, kulturális jelenségek, stb. keresztyén kritikája. A kurzus célja bevezetést nyújtani ebbe a típusú gondolkodás- és érvelési módba.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgatók megismerkednek a patrisztikus kor apologetikai gondolkodásának jellegzetességeivel (Jusztinosz, Arisztidész), az újkori paradigmaváltás teológiai kihívásaival (tudomány és hit), valamint azokkal a problémákkal, melyek napjainkban akadályt képezhetnek a keresztyén hit útján (a rossz nagy problémája, a posztmodern szemlélet plurális viszonylagossága Krisztus kizárólagos igazságigényével szemben).

Általános kompetenciák

A kurzus hozzásegíti a hallgatót ahhoz a meggyőződéshez, hogy hite emelt fővel vállalható és vallható értelmes hit, mely a teremtett világ, az ember és a társadalmi valóság törvényszeűségeinek a szövetében is hitelre méltónak bizonyul: megállja a helyét ebben a világban, noha eredete nem e világból való. Megérti, hogy nem az ateizmus az egyetlen szellemi magatartás, mely intellektuális becsületességgel vállalható (ahogyan azt az új ateizmus hirdeti), hanem ellenkezőleg: az életigenlés, mely az élet Istenére néző hitből fakad. Ugyanakkor az érvek és ellenérvek ütköztetése során ráeszmél az ember hitvilágának sokszínűségére, miközben a másság iránt toleranciát és elfogadást tanul, hisz tudja: nem neki kell beteljesítenie Isten országát e földön.

Óraszerkezet

  1. Mi az apologetika?

    1. Az apologetika fogalma
    2. A hitvédelem pezsgése
    a. a patrisztikus korban
    b. a modern korban
    c. a posztmodern korban
    3. Bibliográfia ismertetése

    Szeminárium - C. S. Lewis: A bánatról

    Olvasmány:

    • Visky Sándor Béla: Bizalom a határon. Teológiai esszék és tanulmányok, 7-234 (228)
    • Timothy R., Phillips, Dennis, Okholm: Apologetica crestină în lumea postmodernă, 25-55 (31)
    • Rupert, Shortt: God's Advocates. Christian Thinkers in Conversation, 1-24 (24)
    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 87-106 (20)
  2. Az érintkezési pontok kérdése

    1. A Barth-Brunner vita apologetikai jelentősége
    2. A hitvédelem alapja: Isten emberi nyelven nyilatkozik meg
    3. A természeti teológia viszonylagos érvénye Kálvin gondolkodásában
    4. Ismernünk kell a hitvédelem címzetteit

    Szeminárium - C. S. Lewis: Az öröm vonzásában

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 15-55 (41)
    • Kálvin János: Institutio. A keresztyén vallás rendszere, 33-71 (39)
    • McGrath, Alister: Bevezetés a keresztény teológiába, 155-157 (3)
  3. Az érintkezési pontok megnevezése és elemzése

    1. Kielégítetlen vágy
    2. Emberi racionalitás
    3. A világ rendezettsége
    4. Az ember erkölcsisége
    5. Egzisztenciális szorongás és elidegenedés
    6. A végesség és halandóság tudata

    Szeminárium - C. S. Lewis: A nagy válás

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 57-86 (30)
    • David, Randall: Why I am Not an Atheist. Facing the Inadequacies of Unbelief, 21-37 (17)
  4. A hitet gátló tényezők meghatározása

    1. Intellektuális akadályok
    2. Történelmi előítéletek
    3. A tekintély kérdése
    4. Viszonylagosság és vágy a tökéletes bizonyosságra
    5. Az identitás feladásának a problémája

    Szeminárium - C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 107-150 (44)
    • David, Randall: Why I am Not an Atheist. Facing the Inadequacies of Unbelief, 93-113 (21)
    • Rupert, Shortt: God's Advocates. Christian Thinkers in Conversation, 1-43 (43)
  5. A hit útjában álló értelem

    1. Isten mint vágyak kivetítése (Feuerbach, Freud)
    2. Hogyan lehetséges a simul Deus et hominum?
    3. Megváltás - miből, miért, hogyan?

    Szeminárium - C. S. Lewis: Keresztény vagyok

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 151-158 (8) 188-218 (31)
    • Timothy R., Phillips, Dennis, Okholm: Apologetica crestină în lumea postmodernă, 55-69 (15)
    • Norman, Geisler: Apologetica crestina, 365-390 (26)
  6. A szenvedés problémája mint apologetikai kérdés I.

    1. Miért a szenvedés?
    2. Bibliai vonatkozások
    3. Elég magyarázat-e a Sátán minden rosszra?

    Szeminárium - C. S. Lewis: Csodák

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 158-168 (11)
    • Visky Sándor Béla: Bizalom a határon. Teológiai esszék és tanulmányok, 100-170 (71)
    • Visky Sándor Béla: Játék és alap. Teodicea-kísérletek a kortárs teológiában, 7-57 (51)
  7. A szenvedés problémája mint apologetikai kérdés II.

    1. Kazoh Kitamori: Isten szenvedésének teológiája
    a. Isten szenvedése - a fogalom összetevői
    b. Analogia donoris
    c. Az értelmet nyert szenvedés
    2. Jügen Moltmann: A megfeszített Isten
    a. Deizmus-ateizmus-természeti teológia
    b. Isten a keresztben - a kereszt Istenben
    c. Isten erőtlensége a történelemben és ereje az eszkatologiában

    Szeminárium - C. S. Lewis: A szeretet négy arca

    Olvasmány:

    • Visky Sándor Béla: Játék és alap. Teodicea-kísérletek a kortárs teológiában, 205-281 (77)
  8. A szenvedés problémája mint apologetikai kérdés III.

    1. Dorothee Sölle
    2. Hans Jonas
    3. Hans Küng

    Szeminárium - C. S. Lewis: A fájdalom

    Olvasmány:

    • Visky Sándor Béla: Játék és alap. Teodicea-kísérletek a kortárs teológiában, 282-343 (62) 499-513 (15)
  9. A szenvedés problémája mint apologetikai kérdés IV.

    1. A rossz problémájára adott elméleti válaszlehetőségek elutasítása: Immanuel Kant (relativizálás, instrumentalizálás, moralizálás)
    2. Nyitás a gyakorlati-autentikus teodicea felé
    3. A gyakorlati teodicea élete
    a. A bűnbocsánat elnyerése és gyakorlása
    b. A nyelv tehetetlenségétől a Lélek hatalmáig

    Szeminárium - Szabó Magda istenhite

    Olvasmány:

    • Visky Sándor Béla: Játék és alap. Teodicea-kísérletek a kortárs teológiában, 365-395 (31) 514-544 (31)
  10. A vallási pluralizmus kérdése

    1. Egy Isten - több üdvözítő út?
    2. Keresztyénség és világvallások
    3. Az igaz vallástól Krisztusig, aki maga az igazság

    Szeminárium: Hamvas Béla istenhite

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 168-182 (15)
    • Visky Sándor Béla: Bizalom a határon. Teológiai esszék és tanulmányok, 21-64 (44)
    • Alexandru, Neagoe, Heleen, Zorgdrager: Postmodernity - Friend or Foe, 11-46 (36) 231-248 (18)
    • Timothy R., Phillips, Dennis, Okholm: Apologetica crestină în lumea postmodernă, 117-152 (36)
  11. Krisztus feltámadása mint apologetikai kérdés

    1. Vannak-e racionálisan is megragadható lenyomatai Krisztus feltámadásának?
    2. Pannenberg szemléletváltása a XX. századi teológiában
    3. William Lane Craig és Gerd Lüdemann vitája

    Szeminárium: Pilinszky János istenhite

    Olvasmány:

    • Paul, Copan, Ronald K., Tacelli: Jesus' Resurrection. Fact or Figment, 5-206 (202)
    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 183-188 (6)
  12. Természettudomány és hit

    1. Természettudomány és hit kapcsolatának modelljei
    2. Paradigmaváltás a XX. század derekán
    3. Kreáció és/vagy evolúció

    Szeminárium: Einstein istenhite

    Olvasmány:

    • Giovanni, Martinetti: A mai hit észérvei, 33-84 (52)
    • Visky Sándor Béla: Bizalom a határon. Teológiai esszék és tanulmányok, 65-100 (36)
    • Bolyki János: Hit és tudomány, 1-80 (80)
  13. Nietzsche és a posztmodern

    1. Nietzsche ateista filozófiája a keresztény apologetika szolgálatában
    2. A posztmodern szemlélet és ennek teológiai kihívásai
    3. Következtetések

    Szeminárium: Tolsztoj istenhite

    Olvasmány:

    • Alister, McGrath: Híd. Új utak az apologetikában, 258-265 (8)
    • Alexandru, Neagoe, Heleen, Zorgdrager: Postmodernity - Friend or Foe, 5-307 (303)
    • Timothy R., Phillips, Dennis, Okholm: Apologetica crestină în lumea postmodernă, 5-216 (212)
    • Millard, Erickson: The Postmodern World, 5-141 (137)
  14. Az első keresztyén apologéták - mai olvasatban

    1. Arisztidész apológiája
    2. Jusztinosz: Második apológia
    3. Következtetések

    Szeminárium: Dosztojevszkij istenhite

    Olvasmány:

    • Vanyó László: A II. századi görög apologéták, 13-132 (120)

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 2 óra/hét (Kurzus: 1 | Szeminárium: 1 | Gyakorlat: 0)
  • 28 óra/szemeszter (Kurzus: 14 | Szeminárium: 14 | Gyakorlat: 0)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 20 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 20 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 10 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 2 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 52 óra/szemeszter.
  • Összesen: 80 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

1. A hallgató szóbeli vizsgát tesz az előadások jegyzetei és a kiadott anyag alapján -- 50%
2. Szemináriumi dolgozatot mutat be egy apologetikai témából, és írásban is benyújtja azt -- 50%