Az aktív meghalás erejét kérem

I. Jézus-utánzás
„Ne csak velem, de általam történjen; az aktív meghalás erejét kérem.”
Az Imitatio Christi, Jókai Annával beszélget Halász Zsuzsa c. könyv fülszövegének első sorait idéztem. Ezek a sorok fejezik ki most a leginkább, hogy mit gondolok, érzek és főleg akarok olvasva, hallva, hogy a tanítványok ugyanolyan felhatalmazásban részesülnek, mint Jézus részesült, és ugyanazt kell tenniük, amit Jézus korábban tett: kiűzni a tisztátalan lelkeket és gyógyítani mindenféle betegséget.

A sivatag hódító-útra indult, és úgy néz ki, hogy senki sem tudja azt/őt feltartóztatni.
Az elsivatagosodás új világatlasza szerint, amely 2018 nyarán jelent meg, főleg Afrikában és Ázsiában rövid időn belül drámai méretű talajromlás következik be. A világméretű talajromlás következtében milliók élete válik lehetetlenné hazájukban és hagyják el ősi lakhelyüket.
A Holt-Tenger évről-évre zsugorodik, a felülete az utóbbi mintegy ötven évben körülbelül egyharmadával csökkent, a mélysége pedig évente egy méterrel apad.

"Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyok győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussunk hozzátok. A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen" (Zsid: 13,18–21)

I. Istennél megvan az, amit elveszettnek hittünk, és a miénk lehet

Ráhel siratja a fiait, mert azon nincsenek, és elzárkózik minden vigasztalás elől. Rámában siránkozik, ott, ahol az egyik hagyomány szerint a sírja van, mintha a fiaival, a jövendővel együtt önmagát is elgyászolná.

Az ünneplők a lombsátor ünnepének utolsó nagy napján templomi zene és bibliaolvasás közepette nagy örömmel merítettek vizet a Siloám tavából. Erről az örömről a Misna ezt mondja: „Aki a vízmerítés örömét nem látta, az élete során még soha sem látott örömöt”. A lombsátor ünnepének utolsó nagy napján a papok hétszer járták körül az áldozati oltárt és ágakból készített csokrot lengetve énekelték a 118. zsoltár szavait: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó”. Az Isten tiszteletének felülmúlhatatlan csúcspontja volt ez.