Gyakorlati teológia - Katechetika

Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra.

A gyakorlatot végző teológiai hallgató részt vesz a gyülekezeti hitvallásos nevelés minden részegységében óvodától az egyetemista bibliaóráig, megismeri az egyházi év és a Nemzeti Alaptanterv által előírt vallásórás, kátéórás és bibliaórás éves tanterveket. A szakmai gyakorlat végére képessé válik egyedül összeállítani éves tanterveket, óraterveket, megszervezni és lebonyolítani a hitvallásos oktatás-nevelés minden részegységét. Megtanul együttműködni a katechétikai munkában részt vevő szolgálattevőkkel (kántor, diakónus, vallástanár, stb.)

Oldalak

Subscribe to Gyakorlati teológia - Katechetika