reformáció

Tanulmányok a reformátori teológiatörténet, egyháztan és politikai etika tárgykörében.

Két évvel ezelőtt szerveztük meg első ízben az egyháztörténeti konferenciát, azóta pedig további kettőre is sor került. 2017. áprilisában volt a második konferencia, amelynek a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére A reformáció öröksége címet adtuk. Innen származik e kötet címe is.

Engedjétek meg, hogy egy kérdéssel kezdjem. Van-e az itt ülők között valaki, aki saját üdvössége érdekében körül akarna metélkedni? Van-e olyan, aki esetleg ezt már korábban megtette? Senki? Senki, aki a Krisztus helyett a körülmetélkedést választaná? Akkor engedjetek meg egy második kérdést is: Van-e az itt ülők között valaki, aki úgy gondolja, hogy az ember a „törvény” cselekvése által – bármi legyen is az – lesz igazzá Isten előtt?

Pages

Subscribe to reformáció