Balogh Csaba

Adott a következő három bibliai idézet. Szólt Isten Sámuel prófétához és ezt mondta neki: „Megbántam, hogy királlyá tettem Sault.” (1 Sám 15,11). Ugyanebben a történetben, néhány verssel később, miután Sámuel tudtára adja Saul királynak, hogy Isten elvette tőle a királyságot, ezt mondja a próféta Saulnak: „Izráel örök Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.” (1 Sám 15,29).

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk. Mindeközben azonban szakmai fórumokon, teológiai vitákban, gyülekezetekben, baráti beszélgetésekben, egyházi sajtóban, elektronikus levelezőlistákon megjelenő Ószövetséggel kapcsolatos negatív megnyilvánulások jelzik azt, hogy bár a téma nem újszerű, mégis igen aktuális marad.

Lehet, hogy vannak akik úgy gondolják, hogy a pénz mocskos világának nem sok köze van az Istenhez és a keresztyén hithez. Én mégis azt mondom, hogy a pénz mögött is hitvallás van. A pénz általános kifejezője azoknak a földi javaknak, amelyekkel rendelkezünk. Éppen ezért az a mód, ahogyan a pénzünket forgatjuk, sokat elárul arról, hogy hogyan is állunk az Istenbe vetett hitünkkel. Volt már olyan ember, akinek minden kegyességén túlmenően ezen bukott meg a hite: gazdag ifjúk és öregek.

Ez a történet Jézus egy újabb csodatételét meséli el. A megelőző perikópa a megdicsőülés történetét hozza, ahol három tanítvány számára az Isten országa különös hatalommal jön el (a Mk 9:1 erre a rendkívüli eseményre utal). Mint oly gyakran a Bibliában, a hegy itt is az a hely, ahol Istennel találkozni lehet. A völgy az, ahol az ember él. A hegy az, ahol jó lenni; a völgy az, ahol vitatkozás van, betegség van, démonok vannak, kudarcok vannak.

Az egyházi év utolsó vasárnapjára alapigeként kijelölt perikópa Ézs 65:17-25 volt. A könyv olvasása rendjén azonban világossá vált számomra, hogy ez csupán apró részlete egy nagyobb szövegegységnek, amely az Ézs 63:7-65:25-ig terjedő szakaszt öleli át, és amely irodalmilag egy összefüggő egységet alkot. Ebből hallottunk részleteket a bibliaolvasás (lekció) rendjén. Az alapigeként felolvasott szemelvényeket is – református hagyományunknak megfelelően – ebben a nagyobb összefüggésben szeretném magyarázni.[1]

A világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket. Benjámin fiunk hat és fél éves és nagyon szeret lányokkal együtt játszani. Az oviban, ahová jár, van egy kislány, aki hozzá hasonlóan éppen most tanul írni. Egyszer ovi után Villőéknél (így hívják) volt, ahol a kis barátnő anyukája elmesélte, hogy Villő szemben sok más gyerekkel tükörírással ír (olyan írás, amit egy tükör elé tartva lehet kibetűzni). Az ő világában ez volt a természetes: nem szemből nézem és rajzolom a betűket, hanem úgy ahogy azok hátulról néznek ki.

Lekció: 1 Kir 19:19–21; Mk 2:13–17

Pages

Subscribe to Balogh Csaba