Visky Sándor Béla
Paul Ricœur utolsó nagy munkája, a 2000-ben megjelent La mémoire, l’histoire, l’oubli a következő kérdéskörrel foglalkozik: „a múlt reprezentciója az emlékezet és történelem szintjén, a felejtés kockázatának árnyékában”, avagy „egy hiányzó dolog jelenvaló reprezentációja”. Ennek legpregnánsabb képi megjelenítését és drámai sűrítését a szerző a wiblingeni kolostorban (Ulm) megpillantott szoborkompozícióban véli felfedezni.
Az elmúlt húsz esztendőben tudományos igényű szociálpszichológiai felmérések egész sora kutatja, hogy milyen hatással van a megbocsátás az egyén szellemi és testi egészségre, emberi kapcsolataira, az érintett közösségekre illetve a társadalom egészének épségére.
A téma vallásos és pszichológiai elemzése kézenfekvő, de mit mondhat minderről a filozófia? Jelen tanulmány elsősorban filozófiatörténeti jellegű: a kérdéssel foglalkozó egyik jelentős kortárs megközelítés kritikai bemutatása kíván lenni.
Gyilkos történelmi korban, a nácizmus éveiben kényszerült a fiatal teológus-lelkipásztor, Dietrich Bonhoeffer arra, hogy alaposan átgondolja: mit is jelenthet ilyenkor keresztyén emberként helyesen cselekedni? 1940-ben kezdi el Etikája különböző fejezeteinek a megírását, amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1943. április 5-én bekövetkezett letartóztatásáig dolgozik, majd a börtönben is születnek ide illő töredékek. Két év múlva, 1945. április 9-én kivégzik.
Gyilkos történelmi korban, a nácizmus éveiben kényszerült a fiatal teológus-lelkipásztor, Dietrich Bonhoeffer arra, hogy alaposan átgondolja: mit is jelenthet ilyenkor keresztyén emberként helyesen cselekedni? 1940-ben kezdi el Etikája különböző fejezeteinek a megírását, amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1943. április 5-én bekövetkezett letartóztatásáig dolgozik, majd a börtönben is születnek ide illő töredékek. Két év múlva, 1945. április 9-én kivégzik.
Pages
