Hírek, közlemények, hirdetések

2022 Október 24 ∙ 08:48 ∙ 1 év óta

2022. október 21-én választói közgyűlést tartott Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Nagyvárad-újvárosi templomban. A közgyűlés Gellén Sándor nagybányai esperes igehirdetésével kezdődött, aki Ézs 40,27-31 alapján fogalmazta meg gondolatait.

2022 Október 14 ∙ 18:32 ∙ 1 év óta

2022. október 14-én tartott ülésén a Protestáns Teológiai Intézet Szenátusa érvényesítette az október 11. rektorválasztás eredményét. Ennek értelmében a 2022-2024 időszakra a KPTI rektori tisztségét dr. Kovács Sándor professzor fogja betölteni.

2022 Október 08 ∙ 19:41 ∙ 1 év óta

Jézus egy alkalommal azt mondta, hogy „az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásába”(Lk 10,2). És most megfogtunk egy-egy sarlót, megmutattunk egy-egy kévét és beszéltünk arról, hogy az aratásra készülés helye jó.

2022 Szeptember 27 ∙ 08:33 ∙ 1 év óta

Találkozások, szoros kézfogások, öröm, mindent és mindenkit átjáró és átható hála érzése. Abban a világban, ahol e szavak jelentéstartalma egyre inkább degradálódik, olyan kaput nyitottak közösen nyolc felsőoktatási intézmény hallgatói, amelyen belépve megtapasztalhatóvá vált a szeretet és a kölcsönös együttműködés fenséges érzése.

2022 Szeptember 19 ∙ 18:26 ∙ 1 év óta

2022. szeptember 18-án a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben elkezdődött az új akadémiai év. Az első évre 2022. őszén 21-en iratkoztak be. Így az új tanév összesen 123 alapképzésen és magiszterképzésen tanuló hallgatóval indul.

2022 Szeptember 07 ∙ 17:56 ∙ 1 év óta

2022. augusztus 15-ével kezdődően Kolumbán Vilmos József lemondott a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben betöltött rektori tisztségéről. A fennmaradó 2022-2024-es periódusra a KPTI új rektort választ.

2022 Augusztus 30 ∙ 10:05 ∙ 1 év óta

A 8 perces felvételen diákok, tanárok, egyházi képviselők mondják el, hogy miért dönt jól az, aki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetet választja egyetemi képzése színhelyéül.

2022 Augusztus 26 ∙ 10:25 ∙ 1 év óta

A 2022. augusztus 23-án a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Aranygyűrűs Teológiai Doktor címet adományozott Visky Sándor Bélának, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorának, a református teológiai tudományművelésben végzett kimagasló munkásságért.

2022 Augusztus 12 ∙ 10:12 ∙ 1 év óta

Bár augusztus minden tekintetben a nyári szünidő és a szabadságolások ideje az Intézetben, a népszerűsítés tovább folytatódott. Kató Szabolcs Ferencz, két ifjúsági táborban is előadást tartott a fiataloknak és bemutatta az intézeti képzést.

2022 Július 13 ∙ 15:25 ∙ 1 év óta

2022. július 8-án a református előfelvételi táborral kezdődött a felvételi vizsga programja. A szóbeli vizsgákra július 12-13-án került sor. A vizsgaeredmények a következők:

Oldalak