Virtuális találkozó az unitárius mentorokkal

2021. február 21-én az unitárius magiszteri hallgatókat irányitó mentorok és oktatók tartottak virtuális ülést. A PTI részéről a gyűlésen részt vett dr. Kovács Sándor rektorhelyettes, valamint dr. Koppándi Botond, a gyakorlat szakmai felügyelője. Az Unitárius Egyházat Rácz Norbert, püspöki titkár képviselte.


2021. február 21-én az unitárius magiszteri hallgatókat irányitó mentorok és oktatók tartottak virtuális ülést. A PTI részéről a gyűlésen részt vett dr. Kovács Sándor rektorhelyettes, valamint dr. Koppándi Botond, a gyakorlat szakmai felügyelője. Az Unitárius Egyházat Rácz Norbert, püspöki titkár képviselte.

A rektorhelyettes rövid köszöntője után a tanácskozáson a résztvevők felelevenítették a gyakornoki program eddigi alakulásának fontosabb állomásait – a kezdeti kísérletezéstől a mostanra már bejáratott modellig terjedő hosszú, tapasztalatokban gazdag útját. Eszerint az Unitárius Kar magiszteri évfolyamainak diákjai egy-, esetenként két mentor irányításával végzik szakmai gyakorlatukat, havonta tíz napot töltve egy-egy kijelölt gyülekezetben, egyházkörben, ifjúsági- vagy egyéb társadalmi szervezetben. A mentorok többsége lelkész, egy esetben a kijelölt lelkész mellett az ifjúsági szervezet világi elnöke is mentori feladatokat lát el.

Az eszmei felvezető után, Koppándi Botond ismertette a 2020-2021. tanévtől eszközölt változtatásokat. Ennek a legfontosabb eleme a Studium-programhoz való csatlakozás, melynek az a célja, hogy az elvégzett munka, illetve az erre való szakmai reflexió még hasznosabb tanulási folyamatot eredményezzen. Ismertetésre került részletesen a mentorok kötelessége, a hallgatók által elvégzendő feladatok lehetősége, illetve a szakmai utánkövetés lehetséges módozatai is. Bemutatásra került a Studium program működése, külön kiemelve a mentorok számára lehetővé tett utólagos kiértékelések és reflexiók feltöltésének lehetőségét.

A tanácskozás során bemutatásra kerültek az elmúlt félévben elvégzett munka statisztikai adatai is, így a mentoroknak lehetősége volt bepillantani a kollegák által vezetett mentori munkába. A visszajelzések alapján ez inspirálólan hatott a jelenlevőkre. A mentorok beszámoltak az elmúlt félév, de az utóbbi évek tapasztalatairól is, megfogalmazódott annak igénye, hogy ezeket a tanácskozásokat rendszeresíteni kellene.

Az egyház képviseletében felszólaló Rácz Norbert kifejtette a mentori / gyakornoki programmal kapcsolatos egyházi elvárásokat, illetve beszélt a mentorok képzésének szükségességéről, valamint jövőbeni kiválogatásuk módozatairól is.

A résztvevők visszajelzése szerint a tanácskozás rendkívül fontos és tartalmas volt, s reményeink szerint hozzájárul a hatékonyabb munkavégzéshez.