Teologie sistematică

A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és fél tucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, a következő beosztással. Az első egységben a teológia új helyzetéről szóló gondolatokat mutatom be (a posztmodern, szubjektum, narratíva, nihilizmus fogalmak mentén).

Miután az irányzat alapszemléletét, névértelmezését és néhány sajátos gondolattömbjét egy korábbi tanulmányomban ismertettem , majd egy következőben John Milbank egyik programadó iratának teológiai értelmezését és elhelyezését kíséreltem meg , jelen írásomban e programiratot magát kívánom – minden további értelmezést mellőzve – a magyar olvasó számára elérhetővé tenni.

Pages

Subscribe to Teologie sistematică