Az úttörőnek számító hálózatelméleti szakkönyvek alapvetően a reáltudományok eszköztárával közelítenek a hálózatok kérdéséhez, és pontosan dokumentált adathalmazokat vizsgálnak. Mégis az első mesterséges hálózatok között említik a Pál apostol hálózatépítő munkája nyomán létrejött keresztyén egyházat – annak ellenére, hogy az egyház lényegének töredéke számszerűsíthető. A hálózatkutatók által felismert szabályszerűségeket a tudomány és társadalmi élet számtalan területen hasznosítják.
Bethlen terem
Előadásom tárgya a filozófia és teológia különállása, illetve az átfedések és átjárási lehetőségek vizsgálata Böhm Károly és Tavaszy Sándor gondolkodásának viszonyában. Vizsgálódásom első részében röviden körvonalazom Böhm Károly szellemi életútját, kiemelve azt, hogy miként alakult a teológiával kapcsolatos álláspontja, és hogy vannak-e életművében teológiai motívumok. Tavaszy gondolkodásának értelmezésében arra keresek választ, hogy a böhmi ismeretelméleti és értékelméleti szemlélettel való konfrontálódása után hogyan alakult a szemlélete filozófia és teológia viszonyáról.
A továbbképző előadásai bibliai teológiai, történeti és gyakorlati teológiai vonatkozásban az egyház és világ szövevényes viszonyában fogalmaznak meg lényeges felismeréseket, alapvető szempontokat. A továbbképző záróelőadása egyrészt a sorozat szintézise, másrészt vitaindító, amely a témának a lelkészképzésre néző következtetéseit keresi, illetve vázolja fel. Alapvető kérdése: hogyan fordíthatjuk le az egyház és világ közötti interakció kortárs kérdéseit az erdélyi református lelkészképzés nyelvére?
A gyülekezetet / az egyházat a vonzóerő (centripetális, központkereső) és a kipörgető (centrifugális) erő, illetve azok összjátéka határozza meg. A vonzóerő a gyülekezet belső életében, a közösségben (communio) nyilvánul meg. Ez a centripetális erőkifejtés azért történik, hogy megvalósulhasson a centrifugális erőkifejtés, vagyis a világra néző szolgálat (missio). Az előadás leírja e két gyújtópontot és a közöttük fennálló kölcsönhatást.
A többszörösen kisebbségi helyzetben lévő erdélyi reformátusság népegyházi keretek között él. A kisebbségi helyzet következménye a felekezeti és nemzeti identitás erőteljes összefonódása. Ez nagymértékben meghatározza az egyház és lelkipásztor társadalmi szerepvállalását. (1) A népegyházi jellegből adódik, hogy a gyülekezeti tagok nagy részének a szemében az egyház egybeesik a lelkipásztor személyével. Ez még erőteljesebben érvényesül az egyház és a lelkipásztor társadalmi szerepvállalása tekintetében.
A református katechézis új paradigmája a tanítvánnyá létel és tanítvánnyá tétel élethosszig tartó folyamata, azaz sem a katechéta, sem a katekumenus nem fejezheti be, amíg él. Ez a hozzáállás elveszi a fiatal felnőtt korra való készenlét időbeli nyomását a lelkészről és a gyülekezeti tagról, viszont befejezhetetlen feladattá teszi a gyülekezetbe szervezés munkáját. Előnyökkel és újonnan megjelenő nehézségekkel egyaránt jár. Helyesebb, ha a gyülekezetpedagógia kifejezést használjuk a szolgálatra.
Az előadás kérdése: hogyan tudná az erdélyi lelkipásztori közösség a teológiai oktatásunk gyümölcseit az egyház társadalmi szerepvállalásának szolgálatában hatékonyabban felhasználni? Az egyház mindenkori üzenetének és dogmatikai tanításának semmiben sem szabadna a korral haladnia, azzal megalkudva abból bármit is engednie, és mégis ezen üzenete, azaz az evangélium tolmácsolásában viszont nem egyéni (=individualista), hanem közösségi utat kéne járnia.
Az egyházban ma is intenzíven jelentkező identitáskérdés része annak a válaszkeresésnek, mely össztársadalmi szinten érzékelhető. Egyház és világ kapcsolatának kérdése már az ősegyháztól kezdődően központi kérdése volt a teológiának, de annyira hangsúlyos, mint a huszonegyedik században csak az ősegyház idején volt. A keresztyénség kezdetén eltűnt az emberek körülmetéltre és körülmetéletlenre, görögre és barbárra való felosztása, de megjelent a missziós szempontból elengedhetetlen hívők és hitetlenek, egyház és nem egyház közötti különbségtétel.
Oldalak
