Beszámoló a Protestáns Teológiai Intézet vegyeskarának kórustáboráról

A PTI vegyeskara egy hétvégi táborban készült az adventi időszakra és reformáció emlékévére tervezett énekes szolgálatokra.


A PTI vegyeskara egy hétvégi táborban készült az adventi időszakra és reformáció emlékévére tervezett énekes szolgálatokra. A kórus számára az emlékév felütéssel kezdődött, amikor 2016. október 29-én a kolozsvári Kétágú templomban kétszer fél órás műsorral vett részt az Énekelt reformáció program keretén belül megrendezett Gyülekezeti énekmaratonon. Az időközben 40 tagot számláló énekkarnak azonban nem minden új kórustagja énekelhetett az énekmaratonon, hiszen a tanév alig kezdődött el, és a rendelkezésre álló három hetes időszak alatt az új kórustagoknak lehetetlen volt elsajátítani a kórus repertoárját.

A györgyfalvi Bethlen-Házban 2016. november 11-13. között megrendezésre került kórustábornak első sorban az volt a célja, hogy az új kórustagok fel tudjanak zárkózni, a régiek pedig alaposabban elsajátítsák a tervezett fellépések műsorát, de fontos szerep jutott a minden év elején megújuló énekkar közösséggé formálásának is.

A 25 fős énekes csapat pénteken délután érkezett a helyszínre, ahol áhítaton kérte Isten áldását a munkás, énekes hétvégére. És az áldás két napon át már a helyszínen hallhatóvá vált. A karnagy hangszálgyuladás miatt csend-kúrára volt ítélve, énekelnie tilos. De a kórushétvége mégis zengő harmóniáktól volt hangos. A szólamvezetők (Nagy Leila Tekla, Józsa Bertalan) és Brian Johnston, a PTI nyugalmazott angol tanára vettek át minden énekhanghoz kötött kórusvezetői feladatot: ők vezették a beéneklést, a szólampróbákat, ők voltak a karnagy halk hangjának felerősített tolmácsai, és a szólamok összeesketésekor ők adták meg a kezdő hangot. A kórustagok pedig ügyesen alkalmazkodtak és figyeltek, hol a szólamvezetők utasítására, hol pedig a hangtalan karnagy füttyszavára. Jókedvű, fegyelmezett, eredményes napok voltak. Az áldás jele az is, hogy a rövid idő ellenére nemcsak kórusműveket tanulhattunk meg, hanem bőven maradt idő társasjátékra, örömzenére, közös filmnézésre, és beszélgetésekre. A kórushétvége zárónapján az kórus énekkel szolgált a györgyfalvi református templomban a délelőtti istentiszteleten.

Advent az elcsendesedés időszaka, de általában nem egy énekkar számára. A PTI vegyeskara idén adventben mégis elcsendesedett, egészségügyi okokból nem vehet részt a Várom az Urat fesztiválon, és nem tehet eleget a perecsenyi református gyülekezet szeretetteljes meghívásának sem. De a kórushétvégén és további próbákon megtanult műveket a következő évben szeretnénk majd megszólaltani istentiszteleteken, kórustalálkozókon, hangversenyeken.

A kórushétvégét a Protestáns Teológiai Intézet, Brian James Johnston által a Kanadai Presbiteriánus Egyház, valamint a Communitas Alapítvány támogatta. Köszönjük a kórushétvége támogatóinak, hogy lehetővé tették számunkra a három napos tábort. Mi pedig örömmel járulunk majd hozzá énekünkkel, hogy a 2017-es év a reformáció énekelt emlékéve legyen.