Studia Doctorum Theologiae Protestantis

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa az 1922. november 17-én tartott ülésén vetette fel a belmisszió halaszthatatlan kérdésének megtárgyalását, és javaslatot terjeszt elő egy Belmissziói Bizottság megalakítására. Imre Lajos (1888–1974), a gyakorlati teológia tanára szabálytervezetet készített a belmisszió ügyének rendezésére, amelynek 4. pontja szerint a Belmissziói Bizottság elnöke a püspök vagy a főjegyző, s a tagok sorában helyet kap minden teológiai tanár.

Az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Theologiai Fakultásának 1895. őszén tartott megnyitóján Tisza Kálmán református konventi elnök üdvözölte a „legmagyarabb egyház” teológiai fakultásának felállítását, és az alapítókkal egyetértve az új oktatási intézmény céljaként – a hazaszeretet és a hitbuzgóság növelése mellett – a tudomány összes fegyverével való felruházást nevezte meg. Az új lelkészképző intézet megnyitása két évtizedes vita végére tett pontot.

E kötet ünnepeltje több könyvéből és tanulmányából is kiviláglik, hogy teológiai munkássága egy részét Ferencz József életének szentelte, s éppen ezért gondoltam arra, hogy a köszöntésére szánt tanulmányomat kedvenc kutatási területéről választom. Az ünnepelt Teológia és népszolgálat című művében alaposan elemezte a matuzsálemi kort megért püspök minden teológiai szakdiszciplínát felölelőmunkásságát, és ezért köszöntő írásomban Ferencz József életpályájának csupán egyetlen mozzanatához szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

Több milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát a világban a béranyaipar. Hogyan illeszthető egy ilyen szenvtelen közgazdasági megállapítás a megszülető emberi élet misztériumához? Az alábbiakban röviden ismertetem a béranyaság jelenségét, valamint az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat, ennek romániai jogállását és gyakorlatát más országok szabályozásának kontextusában, végül pedig néhány etikai szempontot fogalmazok meg a problémaegyüttesre nézve.

Ebben a részben főleg a szociológus és filozófus Zygmund Bauman (1925–2017) társadalomról alkotott felfogásáról lesz szó. Elöljáróban néhány gondolat erejéig az ő személyéről és az úgynevezett likvid modernitás fogalmáról szólok.

Holland újságíró fejtegette egyszer,1 hogy a keresztyén emberek magatartásából meg lehet állapítani felekezeti hovatartozásukat. Másképpen cigarettázik a római katolikus, a református és a lutheránus ember. Még a reformátusok között is van különbség: a konzervatívok bőrszivart szívnak, a barthiánusok pipáznak, a szabadelvűek (és a remonstránsok) cigarettáznak. Ha ebben a vélekedésben sok is a túlzás, annyi igazság mégis van benne, hogy minden felekezet tagja magán viseli vallási kultúrájának valamilyen lenyomatát.

Minden jel arra utal, hogy a vallásos gyökerek ellenére az európai emlékezetkultúra és emlékezetpolitika modelljei jól érvényesülnek az intézményes vallás nélkül is, sőt a zsidó-keresztyén vallási és a szekuláris emlékezés különbségein túl ez az emlékezetkultúra megteremti a saját vallási dimenzióit.

A folyamatteológia nem úgy épül fel, mint a hagyományos rendszeres teológiák. Az „Istenről”, „Jézusról”, „Szentlélekről” és az „Egyházról” fejezetcímek távol állnak a folyamatteológiai gondolkodástól még akkor is, ha a folyamatteológiai munkák esetenként önálló fejezeteket, sőt önálló könyveket is jelentenek a fent említett kérdéskörökben. A folyamatteológia ugyanis filozófiai teológia, és tartózkodik a „kijelentéspozitivizmustól”. Ezért csupán arról beszélhetünk, hogy e teológiai megközelítés miként használja az „Isten” szót.

A református és unitárius teológiai viták a reformáció korába nyúlnak vissza. A két teológiai álláspont markánsan elkülönült egymástól évszázadokon keresztül.1 Az unitárius teológia, amelynek egyik legjelesebb 19. századi alakja Simén Domokos kolozsvári teológiai tanár volt, hirtelen egy váratlan területről kap teológiai megerősítést.

Oldalak

Subscribe to Studia Doctorum Theologiae Protestantis