Legutóbb erről a szószékről a szeretet Himnuszáról prédikáltam, most a Tízparancsolatról, a Törvényről szól az ige. Úgy látszik, hogy megtalálnak ezek a nagy témák. Kihívás számomra ilyen közismert nagy textusokról prédikálni, mert reális a veszély, hogy az ember elvész a részletekben vagy túl nagy általánosságban beszél és emiatt támad hiányérzete a gyülekezetnek.

Mégis ez utóbbit választom, távolról közelitek a Tízparancsolathoz. Szimbólikus az, ahogy a szeretet után prédikálok a törvényről, hiszen a mai igehirdetésnek is ez az egyik üzenete, a szerető Atya a szabadítás után adja a törvényt.

Képzeljük magunk elé a jelenetet. Az Egyiptomból kivonult zsidók, már három hónapja vándorolnak, már számtalan csodát átéltek, átélték a vezetést, ettek a mannából, ittak a megédesedett keserű vízből, megtapasztalták az imádság erejét, hogy annak segítségével legyőzték az amálekitákat, Jetró már elmondta jótanácsát, Mózes bírákat választott, már kezd egy összeszokott csapattá verődni ez a rabszolgasorsból szabadult társaság, de mint nép, itt születik meg a Sinai hegyénél.

Itt, ahol Isten a szabadítás után szövetséget ajánl. És Mózes megkapja a két kőtáblát, rávésve a 10 parancsolat, ige. Ez még az első kiadás, a töretlen, ami az Isten újjával íródott. És itt a Sinai hegy lábainál megszületik egy nép. Olyan amilyen, kissé szedett-vedett, visszavágynak az egyiptomi húsosfazekak mellé, a rabszolgasorsba, de Isten szövetséget ajánl ennek a népnek. És ebben a szövetségkötésben fontos szerepet tölt be a törvény. Mondhatjuk így, hogy ennek a szövetségkötésnek az alapdokumentuma a törvény, a Tízparancsolat. Ha az események forgatagából kiragadva próbáljuk magyarázni a Tízparancsolatot, akkor az csak egy morális szabályzat marad, egy etikai kódex. Elválaszthatatlan a szabadítás cselekményétől a Tízparancsolat.

Romániában, ha a Parlament kiad egy törvényt, akkor előbb meg kell várni, amíg megjelenik a törvény magyarázata, alkalmazása is, a módszertana, hogy hogyan kell értelmezni a különböző paragrafusait, hogyan kell a gyakorlatba ültetni a törvényt.

Most nem erre vállalkozom, úgy gondolom, hogy a Heidelbergi Káténk Tízparancsolatról szóló kérdései és feleletei ezt tartalmazzák, erről beszélnek részletesen, amikor sorra veszik a parancsolatokat és arról beszélnek, hogy mit akar, mit tilt meg és mit kíván Isten. Inkább úgy beszélnék a törvényről, hogy előbb a népről, a törvényt adó Istenről és a nép és Isten közötti kapcsolatról beszélnék.

A nép, az istenadta nép. A Biblia nem rejti el a valóságot, nem szépíti meg azt, részletesen leírja, hogy milyen Isten választott népe, leírja azt is, hogy milyenek választott vezetői. Csak adottságaikat tekintve nem különbek más népnél. A különlegességet a kiválasztás adja. Azt mondják, hogy a zsidó nép azért adott annyi kiváló tudóst a világnak, mert mindegyik gyermekre úgy tekintenek, mint egy lehetséges Messiásra és a lehető legjobb oktatást, nevelést, biztosítják számára. Szétszóródva a világon a maguk eszére, ügyességére és a közösség megtartó erejére támaszkodva tudtak érvényesülni, előbbre jutni. Egy olyan családban nőttem fel, ahol édesapám megtapasztalta azt, hogy egyik pillanatról a másikra minden vagyonukból kiforgatták őket, úgyhogy nagyon hangsúlyossá vált az a tanítás nálunk, hogy tanulni kell, mert a tudás az egyetlen, amit nem tudnak elvenni idegen hatalmak. szinte törvényszerű volt ez a belső parancs, íratlan törvény, tanulni kell. Nem bezárkózva, hanem nyitottnak lenni, részt venni a közösség életében.

Miért jó nekünk, ha egy régi törvényt tanulmányozunk, ha Isten és Izráel népe közötti szövetség alapdokumentumát olvassuk, mi hasznunk ebből? Nyilván, a Szentírás része, így fontos számunkra, de ha eltekintünk ettől, akkor miért fontos, hogy ezt magunkra nézve is fontosnak tartsuk?

A történelem folyamán volt már rá példa, hogy a zsidó nép és a magyar nép között párhuzamot vontak. Idegenként más népek között megmaradni csak úgy lehet, ha az ember elfogadja, hogy nem véletlenül, hanem Isten akaratából született a térnek és időnek ezen a pontján, ennek a nemzetnek a tagjaként. Így van terve Istennek velem és népemmel. Ez az a hit, ami segít abban, hogy megőrizzem identitásomat, másképp beolvadok, elindulok az asszimiláció útján.

Hosszú idő telt el, amíg a Sion hegyétől eljutott a nép Kánaán földjére és itt nem a kilométerekre gondolok és nem is a 40 évi vándorlásra, amíg egy generáció kicserélődött, hanem arra a hosszú folyamatra, amíg az emberek és a nép fejében ez a rend, ez a tudat kialakul és meghatározója lesz életemnek, döntéseimnek.
A páska vacsoránál a hagyománytisztelő és hitüket megélő zsidó családoknál mindig elmesélik az Egyiptomból való szabadulás történetét, oly módon, mintha ők maguk is jelen lettek volna, Így lesz a hagyomány életté. Feljegyezték egy rabbi vallomását, aki azt mondta, hogy olyan élénken él benne ez a jelenet, hogy ő is ott van a Sinai hegy lábainál, hogy még arra is emlékszik, kik állnak mellette.

Ezért is fontos, hogy az Istennel való kapcsolatot ne csak egyénileg keressük, éljük meg, hanem közösségileg is, az egyházban. Ahogy Izráel népét ez a szövetség őrizte meg a pusztulástól, a magyar népet is Isten új szövetsége a keresztség óvta meg attól, hogy a történelem süllyesztőjében eltünjön.
Istenről, az Ószövetség Istenéről kialakult az a kép bennünk, hogy ez a hatalmas, dörgő hangon szóló isten, aki megmondja, megparancsolja mit szabad és mit nem, aki állandóan haragszik valamiért és folyton ki kell őt engesztelni. Nagymértékben ide a Sion hegyéhez vezethető vissza ez a tévképzet, ami kialakult bennünk Istenről. Hiszen nincs külön két isten, az ószövetség törvényt adó istenében is ott van a szerető atya képe és az újszövetség istenképében is ott a törvényt betölteni akaró Jézus Krisztus képe.

Isten itt a Sinai hegy lábánál hoz egy döntést. Tulajdonképpen már korábban meghozta, de most ismertette meg a néppel. Az 5Móz 4,13-ban ezt olvashatjuk: Az Úr megismertette velük szövetségét, vagyis a 10 igét, melyet felírt két kőtáblára. Mégis, mi az a kommunikációs zavar, ami miatt Izráel népe a későbbiekben oly sokszor megszegi a törvényt, a szövetséget, hogy nemsokára Mózes a törvény második kiadását kell lehozza a hegyről?

Eszembe jut egy kísérlet, amit gyermekként a baromfiudvarban végeztem el. Ha szelíden hívtam az állatokat, de közben azt mondtam, hogy kitekerem a nyakad, ha idejössz, odajöttek az állatok, ha ordítva hívtam őket, bármi szépet mondva, elmenekültek előlem. A csomagolás felülírta a tényleges üzenetet, a mondanivalót. A Tízparancsolatot megelőzően részletesen olvashatunk az előkészületekről, amelyeket Mózes el kellett végezzen. Aztán Isten mennydörgés, villámlás, földrengés közepette szólalt meg. És megrémüle mind az egész táborbeli nép. Nem tudott az üzenetre koncentrálni. Kommunikációs hiba lett volna ez Isten részéről? Ki vagyok én, hogy megítéljem Isten kommunikációs stratégiáját? Hiszen tudom, hogy tudott volna ő szelíd hangon is szólni, úgy ahogy szólt is Illésnek, nem a földrengésben, nem a tűzben, hanem szelíd hangon szólalt meg. Vajon miért így történt a Tízparancsolat átadása? Úgy gondolom, hogy itt a szövetségkötéskor nemcsak a Tízparancsolatot adja át Isten, hanem megjelöli a határokat is. Itt nem két egyenrangú fél köt szövetséget, hanem egy hatalmas Isten ad egy visszautasíthatatlan ajánlatot. A tíz csapással megszabadított nép, tíz parancsolatot kap.

Isten kinyilvánítja fenségét, nagy szabadítóként mutatkozik be, törvényadóként ismerteti meg magát. Először megszabadítja a népet és azután adja a törvényt. Fontos ez a sorrend. Mindegyik parancsolat elé oda kell képzeljük ezt a bevezetőt, Én az úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomból a szolgaság házából. Isten nem egy diktátor, itt nem egy követelőző kényúr szabja meg a korlátokat, hanem egy féltőn szerető Isten állítja fel a védelmet. Heidelbergi Káténk is a váltság kérdései után beszél a Tízparancsolatról.

Egy orosz író novellájában van szépen leírva az a paradicsomi történet, hogy egy gyönyörű kert közepén élnek az emberek önfeledten, de aztán a tiltás ellenére, a kiváncsiságtól hajtva, barangolásuk során eljutnak egy nagy falhoz, amire felmásznak és meglátják a mögötte levő mély szakadékot. Utána visszahúzódnak a kert közepébe, a félelemtől megrettenve bújnak össze és nem mernek onnan mozdulni. Majdnem átléptek egy határt és vége lett a boldog életnek.

Nehezen viseljük a tiltást, a tiltott gyümölcs édesebb, de nem biztos, hogy egészséges is. Talán könnyebben elfogadnánk egy olyan törvényt, ami nem egyszerűen megengedőbb, hanem azt mondja meg, hogy mit tehetsz, mihez van jogod, mi válik hasznodra. Ernst Lange Tízparancsolatról szóló írása egy erre tett próbálkozás.
A Törvénynek van betűje és van szelleme. Ma is érvényes a Tízparancsolat, még ha nem is szabályoz le olyan dolgokat, amelyek akkor nem voltak, és ma már léteznek. Nemcsak útmutatást ad, hanem megszabja a kereteit az Istenhez és emberekhez fűződő kapcsolatrendszerünknek.

Kálvin János szerint a törvénynek haszna van. A törvény hármas haszna a tükör, a fék és az ösztöke hasonlatában ragadható meg. Tükör, mert felismerjük benne bűnös természetünket, fék, mert gátat szab bűnös indulatunknak, ösztöke pedig azért, mert az újembert az Istennek tetsző életre sarkallja. Nem mi tartjuk meg a törvényt, de nem is a törvény tart meg minket, mondom én, hanem a velünk szövetséget kötő Isten, aki ezt a szövetséget velünk, a Tízparancsolat által szabályozza le és a keresztség által meg megújítja ezt a szövetséget. A készülés rendjén felírtam, hogy a törvénynek van betűje, szelleme és lelke is, arra gondoltam, hogy milyen szép lesz ezt a gondolatot a test, szellem, lélek mintájára kifejteni, de végülis elengedtem ezt a gondolatot, mert úgy vélem, hogy nem a törvénynek, hanem a törvényt adó Istennek van lelke, ő maga a Lélek.

A törvény nem elválaszt, hanem összeköt, összeköti a népet Istennel. A törvény az nem korlát, hanem keret, amiben kibontakozhat a szabadság. Isten a Tízparancsolattal a szabadság élvezetéhez szükséges rendet teremti meg az ember számára.

Évekkel ezelőtt, egyik fiamat dorgáltam valamiért, úgy gondoltam, hogy nagyon szigorúan, de egy kis idő után rám nézett és megkérdezte, apa te most szidsz engem? Igen, olvassuk így a törvényt, hallgassuk így Isten szavát, hogy a törvény szigora mögött a szerető, gondviselő atyát fedezzük fel. Ez a mi munkánk és nem is kevés. Ámen