Visky Sándor Béla

A lelkipásztor esetében egybeesik a tanúságtétel – a „bennönk élő reménységről való számadás” (1Pét 3,15) – valamint a „hivatali kötelesség” teljesítése az igehirdetési alkalmaink során. Ritkán történik meg, hogy ezeken az alkalmakon kívül valaki ránk kérdezzen: miért is csinálod? És végső soron: miért is hiszel? Gyülekezeti tagjaink természetesnek veszik, hogy hiszünk, ilyen kérdésekkel tehát nemigen provokálnak, az egyházon kívüli társadalom pedig nem kérdez ránk olyan élességgel, mint mondjuk a kommunizmus idején, hisz a vallásgyakorlás egy bizonyos kulturális polgárjogot nyert immár.

Száz éve jelent meg Karl Barth nagy hatású kommentárja a Római levélhez. Ez az esemény jó alkalom arra, hogy felvillantsuk az újreformátori teológia néhány alapszempontját, miközben azt kérdezzük, hogy miben segíthet ez az örökség mai egyházi útkeresésünkben.

A Heidelbergi Káté református identitásunknak immár szerves, elidegeníthetetlen része. Nem lehet tehát mellőzni anélkül, hogy az evangéliumi hitnek azon a sajátos formáján, amelyet mi is „úgy vettünk”, csorba ne essék. Ennek a megállapításnak a mértéke alatt azonban minden gyakorló lelkészben időről-időre felmerül a címben megfogalmazott kérdés. Vizsgálódásunk célja felleltározni hitvallási iratunk a. örökérvényű igazságait és ennek aktuális vonatkozásait; b. problémás részeit – például a megváltástan egyoldalúan anselmusi szemléletét; c.

Ez az előadás azt kívánja szemléltetni, hogy a különböző helyzetben és korokban megfogalmazott – mégoly nagymúltú – hitvallások tételei is nyitottak a további értelmezés előtt. Az ötödfél évszázados II. Helvét Hitvallás tizenegyedik fejezetében ez áll: Aeterni Dei aeternum filium credimus et docemus hominis factum esse filium, ex semine Abrahae atque Davidis, non ex viri coitu, quod Hebion dixit, sed conceptum purissime ex Spiritu Sancto, et natum ex Maria semper virgine, sicut diligenter nobis historia explicat evangelica.

A Heidelbergi Káté református identitásunknak immár szerves, elidegeníthetetlen része. Nem lehet tehát mellőzni anélkül, hogy az evangéliumi hitnek azon a sajátos formáján, amelyet mi is „úgy vettünk”, csorba ne essék. Ennek a megállapításnak a mértéke alatt azonban minden gyakorló lelkészben időről-időre felmerül a címben megfogalmazott kérdés. Vizsgálódásunk célja felleltározni hitvallási iratunk a. örökérvényű igazságait és ennek aktuális vonatkozásait; b. problémás részeit – például a megváltástan egyoldalúan anselmusi szemléletét; c.

Oldalak

Subscribe to Visky Sándor Béla