A csendesnapok témái az imádság hagyományos és modern formái, a lelkészi életpálya, bibliaórás módszerek és közösségépítés, amelyeket meghívott előadók segítségével járunk körül. A csendesnap közös előadásán Marosán Csaba színművész lép fel.
Cluj-Napoca
A konferencia első napján lelkipásztori szolgálatunkról és szolgálatunk körülményeiről, második nap a magunk és a gyülekezet aktuális küldetéséről szóló előadásokra és műhelybeszélgetésekre kerül sor.

A VIII. egyháztörténeti konferencia témája az egyház és történelem. A konferencián hazai is kárpátmedencei intézmények előadói tartanak előadást.
Az alig egy éve megtartott I. Kolozsvári Tavaszy Napok eseményének sok szép és tartalmas pillanata bizonyára még elevenen él bennünk, és íme, Isten kegyelméből, már e rendezvény második mérföldkövéhez érkeztünk. Ment-e azóta – kérdezhetjük Vörösmartyval – a világ elébb? A külső szemlélő a földkerekségen közelben-távolban zajló események és a statisztikák láttán aligha dőlhet hátra, hogy aztán derűs igennel válaszoljon a költői kérdésre.
Pages