És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! (…) Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. (…) A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. (Lk 1,28.30-31.35)

Kedves Testvéreim!
Életünk során van néhány olyan pont, amikor rádöbbenünk porszem mivoltunkra. Amikor egy megoldhatatlan problémával szembesülünk: baleset, betegség, veszteség, úgy érezzük, összezsugorodunk, megsemmisülünk; úgy érezzük, mintha Isten megfeledkezett volna rólunk… Isten, akiről úgy hittük, ő teremtette a világmindenséget, és gondviselő Atyaként ma is hordozza.

Isten elfelejtettnek hitt gyermekei, nézzetek ma a Magasságosra, és lássátok meg hogyan viszonyul a porszem emberhez.

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A semmiből. Aztán egy jelentéktelen kis faluban, Názáretben, Isten keresett magának egy senkit. Egy szegény, falusi, tizenéves leányzót, aki reggelente hallgathatta a család férfi tagjainak imáját: „Áldott légy, Uram, hogy zsidónak teremtettél és nem pogánynak, szabadnak, nem pedig szolgának, férfinak, nem pedig nőnek!”

Az embert férfinak és nőnek teremtő és mindkettőjükben gyönyörködő Úrnak nem tetszett ez az elmaszatolt emberkép. Választott hát egy falut, amit a térképen nem volt szokás feltűntetni, és keresett benne egy névtelen senkit. Egy lányt, aki a nővé válás előszobájában volt: apja-anyja lánya, de már nem gyermek; jegyes, de még nem feleség. Szűz, aki még férfit nem ismert, akinek a méhe még zárva volt.

Az Isten, akit nem láthat ember úgy, hogy életben maradjon, egy angyalt küldött a semmi közepén élő senkihez, és úgy szólította meg rajta keresztül, mintha valaki lenne. Valaki, aki számon van tartva, akiről még a mennyben is tudnak, aki számít, akire számítanak. Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Örvendezz és készülj a messiás érkezésére!

Ne félj, Mária, kegyelmet találtál, a Magasságos Fiát fogod megszülni. Ne félj, ne futamodj meg, nagy tervei vannak veled a hatalmas Istennek. Hogyan lehetséges ez? Hogyan fakadhat élet a zárt méhből? Hogyan lehet valami a semmiből? Mit kezdhet az ember egy túlságosan homályos, de mégis egyértelműen kötelező erejű üzenettel?

Érthetetlen, felfoghatatlan. Így hát a válasz sem az értelmen keresztül érkezik. Felhőbe burkolva, titokzatos módon találkozott a Szentlélek a leánnyal. Isten jelen van ismét, mint régen a pusztában. Jelen van és teremt. Mert ahol Ő van, ott élet van.

Templomszentelés történik. A Szentlélek élő templommá szenteli Máriát. Így lesz kegyelemmel teljes. Íme, az Úr szolgálóleánya! Íme, a te szerelmes rabszolgád! Tégy velem, amit akarsz, a tiéd vagyok egészen!

Két otthon, két család között a határon Mária a szerelmes Istenben lelt otthonra. Innen kezdve állandóan úton volt: Betlehem, Egyiptom, Názáret, Jeruzsálem, és még folytathatnánk a sort – az Emberfia anyjának sem volt sokszor hová fejét lehajtania, de mégsem volt hontalan, sokkal inkább hazatalált, megtalált.

Jézus születésének ünnepén, minket is üdvözöl az Úr, mint számontartott gyermekeit. Mondjunk igent, engedjük, hogy templomává szenteljen minket is az Úr! Így legyen a mi életünk is mennyei örömtől túlcsorduló, kegyelemmel teljes!

Köszönjük, hogy fogadják ünnepi legátusainkat. Áldott ünnepet kívánunk!

Kovács E. Bella
ifjúsági lelkész