Az előadás a losonci református líceum XVII. századi létrejöttétől az 1925-ben létrehozott és 1939-ig működő Református Theologiai Szeminárium fennállásáig mutatja be a felvidéki város református oktatásának helyzetét. Foglalkozik az egyes iskolatipusokkal, bemutatja a neves rektorokat, tanárokat. A téma szomorú aktualitása, hogy ma már "csak" egy magyar általános iskola működik a hajdan magyar városban, ahol a magyarok részaránya már nem éri el a lakosság 10%-át, a reformátusok aránya pedig 2% körüli lehet.
2. szekció
II. József király rendeletét követően Nagyváradon újraszervezik a református eklézsiát. Nagyvárad másodszori reformációja Keresztesi József nevéhez fűződik az 1784. esztendőtől. Keresztesi az eklézsia mellet rögtön elkezdi az iskola megszervezését is. Tanulmányunk erről a kezdeti időszakról szól, amelyben alapoktól kell mindent újrakezdeni.
Az előadás a tordai Unitárius Gimnáziumban 1719-ben történt fegyelmi ügy kivizsgálásáról szól. Ekkor már javában zajlott a katolikus restauráció, megtörténtek a nagy templom- és iskolafoglalások. A szárazság és a pestis miatt ínség, valamint pusztulás söpörte végig Erdélyt. Az iskolákban alig voltak diákok akiket taníthattak, az ő viselkedésük azonban bőven hagyott kívánnivalót maga után.
Az erdélyi református kollégiumok 18. századi úrasztali készletét értékes ötvöstárgyak alkották. Ez a viszonylag kis gyűjtemény a század második felében világi ötvösművekkel, fegyverekkel, nemesfémből készült halotti címerekkel bővült. A kollégiumoknak az erdélyi gyűjteményezésben betöltött szerepét jelzi, hogy a 19. század második felében a városi céhes szervezetek közül többen a kollégiumi gyűjteményekben helyezték letétbe értékes ötvöstárgyaikat. Előadásom a fennmaradt tárgyi anyagot ismerteti.
A debreceni kollégium professzorainak fizetése 1752-ben veszélybe került, amikor is a Szepesi Kamarán keresztül megtiltották, hogy a város fizesse a professzorok és a lelkészi béreket. Miután világossá vált, hogy hazai forrásból nem tudják finanszírozni a fizetéseket, 1753-ban az a döntés született, hogy a holland, a svájci és az angol hittestvérektől kérnek segítséget. Az előadásban a segélykérés előkészületét, a hitsorsosokkal folyatott levelezést és a segélykérés eredményét fogom bemutatni.
A zilahi kollégium történetével a 19. század utolsó évtizedeitől kezdődően napjainkig több munka is foglalkozott, több-kevesebb alapossággal (Magyarósi István, Somogyi Jenő, Petri Mór, László Jenő, legutóbb pedig László László). A szerzők számára az egyik alapvető forrást az iskola 1646-ban megkezdett matrikulája jelenti. Az itt olvasható rektori névsort többen is teljességében közölték, de anélkül, hogy részletesebb vizsgálatnak vetették volna alá.
1667-ben megnyílt Eperjesen a Felsé-Magyarországi trendek Kollégiuma, a magyarországi evangélikusok első főiskolája. Alapításának több belső és külső oka volt. A Kollégiumban teológiát, jogot és filozófiát is tanítottak, ami sok diákot különboző vármegyékből vonzott Eperjesre. 1711-ig a Kollégium többször gazdát váltott, s végül több mint fél évszázadra kitelepítetté a külvárosba. Tanított és tanult benne több jelentős személyiség.
Az előadás a kassai református iskola - gimnázium történetét szeretné röviden bemutatni. Az iskola a református gyülekezet és annak történetével volt szorosan összekapcsolva és a Rákóczi családdal, mely támogatta a református gyülekezet megalakulását és az iskola működését is. Annak ellenére, hogy az iskola nem fejlődött olyan magas szintre mint a sárospataki, vagy más közeli mezővárosi iskola, egy ideig befogadta és helyet adott a bezárt pataki iskola diákságának és professzorainak. Működéséről színesebb képet kapunk egy fennmaradt iskolai törvénynek köszönhetően.
Pages
![Subscribe to 2. szekció](https://proteo.hu/misc/feed.png)