Sokszor kérdeztem: Miért kell ezt a megaláztatást, ezt a szégyent, ezt a csapást hordoznom? Sokszor egyenesen dühös tekintettel kísértem azoknak sorsát, akik ilyen próbák nélkül, boldogan, zavartalanul éltek. De bárki helyébe is képzeltem magamat, be kellett vallanom, hogy Isten mégiscsak olyan sorsot rendelt nekem, amelyet mégsem cserélnék el senkiével. Ha a küzdelmek alatt nem is, később mindig megláthattam, hogy Isten vezette át a bajokon. A kísértések szédítő ösvényein vagy szakadékai felett is Isten óvott, egyébként a bűnök mélységébe szédültem volna.