A Filippiekhez írt levél tömör, mégis teológiailag gazdag írás, amelynek középpontjában az öröm, a hála és az evangélium szolgálatában való kitartás áll. Pál Krisztus önkéntes megalázkodását és felmagasztalását (Fil 2,6–11) mutatja be az evangélium lényegeként, mint amely a keresztény élet alapja és bizonyos mértékig annak mintája. A szenvedés, az egység és az erkölcsi magatartás témáit érintve arra buzdítja a gyülekezetet, hogy maradjon szilárdan a hitben, és éljen örömteli bizalommal Istenben.
hála
Az Istentisztelet lélekben felkészített a délutáni foglalkozásra, ahol a gyülekezet lelkészei, gondnoka, konfirmáltjai és konfirmandusai megkeresték és megtalálták, mennyi kincsük van az Istentől, amiért hálásak lehetnek, valamint ők maguk is drága kincsek, akiket egymásnak ajándékozott és egymásra bízott az Úr.
