„Jöjjön el a te országod”- ez nem a menekülő kegyes lélek könyörgése; az álmok és utópiák kergetője vagy a keménynyakú világjobbító nem így imádkozik. Egyedül csak a föld gyermekeinek gyülekezete könyörög így, azok, akik nem különülnek el, akiknek nincsen különösebb világjavító javaslatuk, akik maguk sem jobbak a világnál, de akik oda állnak, ahol a part szakad, és együtt kitartanak a mélységben, a mindennapok taposómalmában, a szolgaságnak alávetett világban. Ők azok, akik e világ örvényében csodálatos módon hűségeseknek bizonyulnak, tekintetüket pedig egyedülálló módon a mindenségnek arra a különös helyére szegzik, ahonnan az átok feloldása érkezik, és ámulva fogadják Isten e legmélyebb igent-mondását e világra; arra az eseményre szegzik tekintetüket, mely által a halál alá rekesztett, széttört, sóvárgó világban valami láthatóvá válik annak, aki hisz: Jézus Krisztus feltámadására.