Borsi Attila

Borsi Attila János teológus, református lelkész. Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. További kutatómunkát folytatott az USA-ban és Németországban. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett PhD-fokozatot rendszeres teológiai tárgykörben. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Szabadbölcsészet Tanszékének egyetemi docense, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium igazgatóhelyettese, a Vác-Felsővárosi Református Egyházközség lelkésze.

A közösség (koinónia) fogalma és az ahhoz kapcsolódó értelmezések mindig is kiemelt helyet foglaltak el a keresztyén gondolkodásban. Ez nem csupán a dogmatikai értelemzés tekintetében igaz, hanem legalább annyira etikai vonatkozásban is. Utal ez egyszerre az ember Istennel való személyes közösségére, valamint a keresztyéneknek a Szentlélek által egybegyűjtött közösségére, az egyházra. Bármelyik összefüggésben vizsgáljuk is, azt mindig etikai értelmezés kíséri.

A keresztyén élet értelmezése református megközelítésben kiemelt figyelmet szentel a megszentelődésről szóló tanításnak, ami gyakran így is a megigazulástan „árnyékába” kerül. A ’mit hiszünk és ’mit cselekedjünk’ kapcsolatának kérdése ez. Az előadás ennek egy inverz megközelítésére tesz kísérletet Bonhoeffernek a Közösségben és a Követés című művei alapján. Annak kérdéskörét vizsgálja, hogy a keresztyén lelkiségértelmezés, keresztyén életgyakorlat miként ad meghatározó impulzusokat magának a keresztyén etikának.

Subscribe to Borsi Attila