Various

Szilágyi Péter Jogi alaptan című munkája elsősorban a kezdő joghallgatók számára íródott tankönyv, de azok is haszonnal forgathatják, akik a napi hírekben is előforduló jogi fogalmak pontos jelentésére kiváncsiak.

Az alapképzés lezárásáig minden hallgatónak szakdolgozatot kell készíteni egy általa választott témakörben. A szakdolgozat konzultáció szemináriumok célja ennek a folyamatnak az elősegítése koordinált keretek között. A szakdolgozat konzultáció tárgy felelőse a konzulens tanár. A második félévi szakdolgozat konzultációk bővebb idői keretben a szakdolgozat megírásának előkészítésére fókuszálnak.

Az alapképzés lezárásáig minden hallgatónak szakdolgozatot kell készíteni egy általa választott témakörben. A szakdolgozat konzultáció szemináriumok célja ennek a folyamatnak az elősegítése koordinált keretek között. A szakdolgozat konzultáció tárgy felelőse a konzulens tanár.

Harminchat évvel ezelőtt, 1974-ben jelent meg e könyv első kiadásban, s azonnal nagy figyelmet keltett mind a nagyközönség, mind a szakemberek körében. Bárczi Géza, a 20.

A magyar nyelv, a magyar beszéd ápolásának klasszikusa, Montágh Imre e kötetben foglalja össze mindazt, amit az élő szó használatáról a légzéstől egészen a beszédstílusig tudnunk kell. A kötet, amely eredetileg a Színművészeti Főiskola növendékeinek képzésére szolgált, az iskolai oktatás valamennyi szintjén, valamint a beszédművelők körében haszonnal forgatható. Az elméleti bevezetőt szemelvényekkel ellátott légző-, hang-, kiejtés-, hangsúly- és ritmusgyakorlatok követik.

Pages

Subscribe to Various