„Ha azt látnám az egyházban, amit a szószékről néha hallok, akkor nemcsak néhanapján mennék el a templomba.” Kritikusan fogalmazott ez az ünnepi keresztyén, de szükség van az ilyen felrázásokra, amíg még nem túl késő. Valóban, ha a szószék és az élet, az ünnepnapok és a hétköznapok közt szakadék tátong, egyre inkább eltávolodnak egymástól, akkor „minden hiábavaló.” (Préd 1, 2) „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.” (Jak 2, 17) Ezen a hiábavalóságon, haldokláson változtatni, csak radikálisan lehet. Vissza tehát a gyökerekhez!
Blogs
Attila Kelemen · 2012-12-20
|
Attila Kelemen · 2012-03-21
Két világ áll egymás mellett. A látható és láthatatlan világ, és annak külső és belső embere. Mindannyian ebben a kétszeresen kettős meghatározottságban élünk. Ha hitben járunk (2 Kor 5, 7), és ha ez a hit a biztos tudás-tartalomtól (2 Kor 4, 14 és 5, 1) igaz hit, akkor a bennünk és körülöttünk lévő kettősség nem feszültséget jelent, hanem olyan harmóniát melytől megváltozik élet-, és világszemléletünk. Más, új távlatot kap életünk. Célirányossá, tartalmasabbá válik. |
István Pásztori-Kupán · 2012-02-01
A kolozsvári akadémiai istentiszteletek keretében időnként elénekeljük az Apostoli Hitvallás megzenésített változatát, amelyet Szenczi Molnár Albert a 19. genfi zsoltár dallamára készített el. Ez a Magyar Református Énekeskönyvben a 426-os sorszámot viseli. Mivel református istentiszteleteinken egyelőre nem szerepel az ún. Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás szövege - noha az a korábbi -, arra gondoltam, hogy egy réges-régóta (pontosabban 1995 óta) bennem visszhangzó Balassi-nóta dallamára összeállítom annak énekelhető változatát. |
Csaba Balogh · 2011-10-17
În tradiția protestantă Biblia ocupă o poziție aparte, ea fiind considerată sursa supremă, ba chiar unică de revelație divină. Sola scriptura, adică idea că ființa lui Dumnezeu și voința lui poate fi cunoscută numai prin Scriptură, este principiul promovat în câteva confesiuni și lucrări teologice concepute în timpul Reformației protestante din secolul al 16-lea. |
István Pásztori-Kupán · 2011-03-22
William Paul Young A viskó című regényének megjelenése számos tekintetben meglepő hatást eredményezett.[1] Rövid idő alatt tízmilliónál is több példány fogyott el belőle; az addig három munkahelyen dolgozó szerző mesés bevételhez jutott; százak és ezrek nyilatkozták, hogy a mű megváltoztatta életüket; különböző egyházi személyek és vezetők hol magasztalták, hol elmarasztalták, hol egyenesen ártalmasnak nevezték a vállalkozást. |
Attila Kelemen · 2006-12-20
„Oly távol vagy tőlem és mégis közel, nem érthetlek Téged, s nem érhetlek el. Oly távol vagy tőlem és mégis közel, Te hallgatsz, s én érzem: a szívem felel.” |
Attila Kelemen · 2003-12-20
Az adventi időszakot a készülődés és várakozás tölti be. A keresztyén ember készülődik karácsonyt ünnepelni. Várja az ünnepet, a maga sok-sok áldásával, ajándékával, örömével. Ezt a készülődést és várakozást hasznos azzal a gondolattal kezdeni, melyet egy lelkipásztor-költő (Siklós József) fogalmazott meg: „Olyan szép ünnep a mai, készülök rá jó előre, / De, ha elmúlik az ünnep, vajon mi marad belőle?” |