Egy olyan időszakban élünk most, választások előtt, amikor a választáson induló jelöltek között elindul egy verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani, ígérni. Felértékelődnek olyan fogalmak, mint közösség, pozitív jövőkép, lelkesedés. Aztán, amikor választások után sok esetben kiderül (tisztelet a kivételnek), hogy nem annyira a köz szolgálata, mint inkább a hatalom megszerzése volt a cél, akkor utólag mindig feltesszük a kérdést, hogy mennyire volt hiteles az a beszéd, amit a politikusok kortesbeszédként elmondtak. Nem volt az csupán egy mesterkélt mese, ahogy Péter apostol levelében olvassuk? (2Pt 1,16) Vagy csak olyan beszéd volt, amire emberi bölcsesség tanít.

Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon a gyülekezetek, akik minket hallgatnak, hogy hallgatnak minket? Hitelesnek tűnik a mi beszédünk? Vagy ahogy a politikában is beszélnek megélhetési politikusról, ugyanúgy mi is csak megélhetési igehirdetők vagyunk a gyülekezetek szemében?

Egy olyan világban, amikor a mi hangunk csak egy a sok tanítói, prófétai hang közül, azt hiszem, nagyon lényegessé válik az, hogy mennyire hiteles a mi beszédünk. Mi sokszor attól félünk, hogy ha nem vagyunk elég érdekesek, nem tudjuk lekötni a hallgatóság figyelmét, akkor egyszerűen, mint a tévénél átváltanak egy másik csatornára. És valóban fenn áll ez a veszély. De meg merem kockáztatni azt a véleményt, hogy még ennél is fontosabb az, hogy hiteles-e a mi beszédünk vagy sem. Hiteles, vagyis megélem azt, amit hirdetek. Hiteles, vagyis van benne hit is, biztos ismeret és szívbéli bizodalom is.

Három gondolatot szeretnék kiemelni az igéből és azt magyarázva alátámasztani azt, miért is hiteles Pál apostol beszéde számomra és ezáltal felvázolni egy lehetséges utat számunkra is, amelyet követhetünk.

1. Először is Pál apostol arról beszél, hogy vettük, kaptuk a Szentlelket, az Istentől való Lelket. És itt a többes szám, nem udvariaskodás, nem királyi többes, hanem ténymegállapítás. Pál apostol felismeri, hogy magányos farkasként nincs esélye megállni a hitben, felismeri a testvéreket, akikkel egy hitet vall. De benne van ebben a megfogalmazásban az is, hogy vettük, kaptuk, mintegy elfogadtuk a felajánlott, felkínált Szentlelket. Meggondolatlanul választhatták volna a világ lelkét is és Szentlélek helyett az emberi bölcsességet is, de Pál apostol és hittársai bölcsen cselekedtek. Isteni bölcsesség szerint. Pál apostolék vették, kapták a Lelket, de tulajdonképpen, maga a Lélek vette birtokába Pál apostolékat. És ezáltal belekerültek egy áldott körforgásba. Hiszen a Lélekkel való megtöltekezés, nem egy öncélú esemény volt az ő életükben.

2. Azért kapták a Lelket, hogy felismerjék az ajándékokat, amellyel Isten elhalmozta őket. Azért kapjuk a Lelket, hogy felismerjük ajándék mivoltunkat, felismerjük a másik emberben Istennek nekünk küldött ajándékát. Ha azt mondom, hogy ünnep és ajándék, akkor elsőre mindenkinek a Karácsony jut az eszébe. Karácsonykor adunk ajándékot egymásnak, Karácsonykor Isten maga is megajándékozta a világot saját magával, Krisztus személyében. És lám beszélhetünk nemcsak karácsonyi, de pünkösdi ajándékról is. Amikor Isten a Lélek segítségével egymással ajándékoz meg. Amikor felismerhetjük azt, hogy nem vagyunk magányos farkasok, vagy inkább magányos bárányok, hanem az Anyaszentegyház tagjaiként közösségbe tartozunk.
Mit jelent számodra kedves testvérem az, hogy te Isten ajándéka vagy ezen az ünnepen? Te viszed az ő igéjét a gyülekezetekbe. Nagyon szép és áldott lehetőség ez, mely nagy felelősséggel jár. De könnyűvé válik ez a szolgálat, ha meglátod azt a sok-sok ajándékot, amivel téged Isten elhalmoz, hogy ezt a szolgálatot elvégezhesd.

3. Hiszen nem lehet öncélú ez az ismeret. Ha felismerted az ajándékokat, ha felismerted megajándékozott mivoltodat, akkor ezt hirdetned kell. Ezeket szóljuk is. Már most a jelenben. Nem valamikor a távoli jövőben, amikor eléggé felkészültnek érezzük magunkat ahhoz, hogy emberek elé kiálljunk, hanem már most. Isten ad ehhez erőt és bölcsességet. Az ő bölcsességét. Ha hirdetjük, prédikáljuk ezt a felismerést, akkor általunk mások is a Lélek hatósugarába, uralma alá kerülnek és benne lesznek abban az áldott körforgásban, amely nem fogva tart, hanem ami oltalmat nyújt, értelmet és erőt ad életemnek. A pünkösdi történet is ezt támasztja alá, hiszen a prédikáció hallatán tértek meg emberek és keresztelkedtek meg.

Ez mind szép és mind jó, de mi van akkor, ha nem érzem azt, hogy kaptam a Lelket, ha nem látom az Istentől kapott ajándékokat, csak azt, hogy legációba kell mennem, hogy ez is egy nyűg a többi feladat között, hogy gondolataim talán már a vizsgákon járnak vagy a vakációs programokon, munkákon. Az, hogy erre a folyamatra nem egy lineáris ok-okozati összefüggésként tekintünk, hanem egy áldott körforgásként, ez megadja azt a lehetőséget, hogy ebbe a folyamatba bárhol bekapcsolódjunk. Lehet nem érzem azt, hogy a Lélek uralma alatt vagyok, de ettől még felismerhetem az Istentől kapott ajándékokat. És lehet, hogy még ezeket se látom tisztán, de hirdetve, prédikálva Isten igéjét, mások vehetik, kaphatják a Lélek erejét. A reformátori „hittem, azért szóltam” vallomás átalakulhat egy „szóltam és ezért hinni kezdtem” felismeréssé.
Hányszor megtapasztaltuk már ezt a csodát, hogy egy-egy nehezebb szolgálatra készülve, vajon mit fogok mondani a betegágynál, ravatalnál, családi konfliktusban, a szolgálat közben azt tapasztaltuk, hogy mi magunk is megerősödtünk. A szószéken sem hagy magunkra Isten. Úgy ahogy Dsida verséből is hallhattuk tegnap: ...S egyszer csak maguktól / gyűlnek az emberek, / együgyű szavamtól / sírásra fakadnak, / ránéznem alig kell / s a tűz is felszökken, - / az Úr áll mögöttem.
Lelkiekhez lelkieket szabván. Ha hozzá igazodunk, ha közeledünk Istenhez, ő is közeledni fog hozzánk, vagy helyesebben észrevesszük azt, hogy végig mellettünk volt, van és reménységünk szerint lesz is.

Nincs-e ellentmondás aközött, amit mondtam, vagyis azért hiteles Pál apostol, mert hittel mondta a beszédét és most azzal bátorítalak benneteket, hogyha nem érzitek magatokban ezt a mindent szétvető erejű hitet, akkor is prédikálhattok. Azért nem érzem feloldhatatlan ellentétnek ezt a feszültséget, mert úgy gondolom, hogy Isten a mi kicsiny vagy törékeny hitünket is fel tudja használni az ő tervében. Ha túl sokra értékelnénk magunkat, akkor megalázna, így a szolgálat által felmagasztal. Mint idétleneknek (Pál apostol után szabadon) megjelenve, méltóságot ad nekünk. Ne éljünk vissza ezzel, mint némely percemberke, politikus, hanem szolgáljunk vele az ő dicsőségére, hogy az apostollal együtt hitelesen mondhassuk, kaptuk a Lelket, ezáltal felismertük az Istentől kapott ajándékokat és ezeket prédikáljuk, melyre a Szentlélek tanít.
Úgy legyen. Ámen
Kolozsvár-PTI, 2012 május 24

Imádság
Mindenható Erő, mely nagy időkön át
Értelmével tetted az embert úrrá a Természeten,
Adj hitet, mert erre van most a leginkább szükségem.
Ritka és ünnepélyes pillanat az életemben:
Oly pontra értem, ahonnan
Új út vezet az ismeretlenbe.
Új út, amely talán közelebb visz Hozzád:
A törvényhez, mely az ismeretlenben lakik.

Hiszem, hogy van bennem ösztönös megérzés,
És tartós türelemmel megszereztem a tudást,
Amely törvényeid kutatásához kell.
De hitem megrendült a tanulóévek alatt.
Már nem vezet állhatatosan a cél felé.
Mert íme, nem bízom már a hitben, és túlbecsülöm a bizonyságot.
Engedd azért, hogy ismert törvényeid csorbítatlan tisztelete
Váljék forrásává annak a hitemnek,
Hogy érdemes felfedeznem az új parancsolatot.

Magányosnak és bizonytalannak érzem magam az új nyomon,
Mert utamon még senki se járt előttem.
És senki sincs, akivel megosszam, amit látok vagy látni vélek,
S mégis csak akkor boldogulok, ha másokat is rábírok arra,
Hogy kövessenek és segítsenek,
És higgyenek bennem, így erősítve az én hitemet,
Amelynek még oly kevés a bizonysága
Most a dolgok kezdetén.
Hosszú és kockázatos az út a célomig,
Hogyan járhatnám végig egyedül?
Hogyan oszlassam el a félig-értés ködét,
Amely tájékozódásomat megzavarja?

A túlsó part nem látszik – nincs is talán?
És mégis – mint mindenkinek, akit előttem
A roppant ismeretlen varázsa rabul ejtett –
Újra meg újra vállalnom kell a kockázatot,
Ha érezni akarom a felfedezés izgalmas örömét.

Szomjazom erre az örömre, vagy elsorvad az elmém,
Mert – hála Néked – nem arra teremtetett,
Hogy az ismert parti vizek biztonságában ringatózzék.

Nem tudom hallasz-e engem,
De tudom, hogy el kell mondanom ezt az imát:

Mindenható Erő, mely a nagy időkön át
Értelmével tetted az embert úrrá a Természeten,
Adj hitet, mert erre van most a leginkább szükségem.

Selye János (1907-1982)