A szeretet győzelme a távolság fölött. Hárán és Kánaán, Kánaán és Egyiptom, Gesúr és Jeruzsálem, a pogányság és az otthon messze „kerültek” egymástól, s a vétkeseket a szükség vagy valamilyen felső-belső parancs arra készteti, hogy hazamenjenek. Azonban a bűn miatti sokmérföldnyi távolságot nem ők, hanem annak a kezdeményező szeretete győzi le, aki ellen vétkeztek.

A szeretet felsőbbsége. A találkozások a vétkes külső kényszerére jönnek létre: Jákóbnak muszáj visszatérnie a számára megígért földre, a testvéreket az éhség kényszeríti, hogy Egyiptomba menjenek, Absolon a trón elfoglalása érdekében akar Dávid elé kerülni, a tékozló fiú az éhhalál elől menekül haza. Az, aki ellen vétkeztek, a szeretet belső indításából bocsát meg. Ő egy helyben állva, vár. Ézsau Kánaán földjén, József a fáraó palotájában, Dávid a jeruzsálemi trónon, az apa otthon várja a távolról érkezőt, s kész a megbocsátásra. Mindegyiküknek joga és alkalma van a bosszúra, fölényben vannak, mint idősebb testvér, mint egy nagyhatalom minisztere, mint király, mint apa, mint ilyenek „felsőbbrendűek”, és tudják, hogy akik közelednek, azok nemcsak vétkesek, hanem kiszolgáltatottak is. De az Isten szerinti felsőbbrendűség a szeretet felsőbbrendűsége, amely nem él vissza a hatalommal, mert a szeretet jóságos, nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, mindent elfedez (1Kor 13,4–6)

A szeretet elsőbbsége. Igen, a vétkesek hosszú utat tesznek meg a megbocsátásig. De amikor útjuk célt ér, már nem ők a kezdeményezők. A kibékülés mozdulatait nem ők teszik meg, hanem a megbocsátani kész testvér, király, apa, s a hozzájuk távolról közeledőt az öleléssel, csókkal meg akarják győzni arról, hogy egészen közel vannak egymáshoz. A bűnhöz való viszonyulás a bűnbánat, erre minden, hitét komolyan vevő embernek szüksége van, de a megbocsátás forrása nem a bűnbánat, hanem a szeretet. Ez az isteni rend és az isteni példa.

Irodalom