Jób testamentuma tipikusan hellenista zsidó irat. Olyan lírai részekkel gazdagított elbeszélés, amelyben fel lehet fedezni a görög tragédia hatását is. Missziós céllal hirdeti a monoteizmust, éspedig a szektás kegyesség különféle irányzatainak ötvözeteként. Ószövetségi minták alapján szerkesztett erkölcsi intelem a hellenista zsidó apokaliptika, a korai merkava-misztika, a qumráni dualista (különösen a 43. fejezet) és a therapeuta szemléletmód, a zsidó mágia (46,3–47,6) és a karizmatikus nyelveken szólás színeivel. Tehát „összekapcsolja a gyakorlati és a spekulatív kegyességet”, és ez a kegyességi forma „egyaránt örvendez mind a földi boldogság, mind pedig a mennyei üdvösség felett” (vö. 1Tim 4,7–8).
Az Újszövetség csupán egyszer hivatkozik szó szerint Jóbra (Jak 5,11). A szembeötlő itt az, hogy a levél szerzője éppen az állhatatos Jób képét állítja példaként címzettjei elé, tehát éppen azt a vonását, amiről a testamentum már az első soraiban is beszél, s amit a továbbiak-ban ismételten kiemelni vagy ábrázolni kíván. Ez pedig nem is annyira az ószövetségi Jób képe, hanem sokkal inkább a testamentumé.
Jób testamentuma és Jakab levele között a gondolati, illetve kifejezésbeli hasonlóságok egész sorát lehet felfedezni. Rahnenführer pedig oldalakon keresztül és tematikusan sorolta fel mindazt, ami egybecseng a testamentumban és az Újszövetségben, de végül megállapítja, hogy ezek az egybecsengések mégsem igazolják kettejük közvetlen kapcsolatát. Azt viszont bátrabban mondhatjuk, hogy a testamentum ismert volt a levél szerzője és ugyanakkor a levél olvasóinak nagy része előtt.