Az unitárius vasárnapi iskola egyéves programtervezete 10-13 évesek részére.
Szabolcs Czire
A kötet négy iskolai évre lebontott vasárnapi iskolás segédanyagot tartalmaz.
A kötet négy iskolai évre lebontott vasárnapi iskolás segédanyagot tartalmaz.
Az Újszövetség összefüggésében a „forrás” kifejezés többféle jelentést hordoz, legalább hármat: a bibliai szövegek mögötti írott források, a Bibliába be nem került, azaz forrás-formában megmaradt iratok és a történeti Jézus személyére mutató keresztény és nem-keresztény források jelentését. Az evidensen túl az akadémiai világ nagyon eltérően gondolkozik mindhárom forrás-kérdés terén.
A kurzus betekintést kíván nyújtani az Ószövetségi teológia témaköreibe, szakirodalmába.
Újszövetségi teológia a Jézus-kutatás és az őskeresztény kutatások legújabb eredményeinek figyelembe vételével.
A viselkedéskultúra a „szépen élés” művészetét jelenti minden körülmények között. A tantárgy célja, hogy bevezesse a hallgatót az etikus és civilizált viselkedéskultúra ismeretébe, egyszerre szem előtt tartva a szélesebb társadalmi környezet etikettjét, és a sajátos egyházi környezetet „becsületkódját”.
A kurzus célja, hogy bevezesse a lelkészjelölteket az ifjúsági kultúra-kutatás fontosabb kérdéseibe, mint például az ifjúsági korszakváltáz, az ifjúsági korszak kitolódása és a vele együtt járó fogyasztói magatartások, a szabadidő és fesztiválkutúra, az értékrendváltozás és deviancia, identitáskeresés, digitális nemzedékek, szubkultúrák és az egyházakban folyó ifjúsági munka témaköreibe. A tantárgy távlati célja a minőségi ifjúsági lelkipásztori munka előmozdítása.
A kurzus bevezetést nyújt a nagyon összetett vallási jelenség antropológiai és szociológiai szemléletmódjába, kutatási módszereibe és fontosabb kurrens irodalmába. Mindezt úgy, hogy közben a sajátos egyházi, felekezeti hasznosíthatóság szempontjait is figyelembe veszi.