Lectures

2022

Dezső Kállay · Várkudu · 2022-05-23

Az Újszövetség szövegállományát figyelembe véve általában igen keveset mondhatunk az ember megigazításáról, jóllehet reformátori örökségünknek megfelelően ebben foglalható össze megváltásunk titka. Egyházi gyakorlatunkban ezt a kérdést leginkább a reformációra emlékezve feszegetjük. Akkor is azt tapasztaljunk, hogy viszonylag kevés, és a fogalmi zártsága miatt alig oldható textus áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kilépve a nehézkes dogmatikai nyelvezetből a prédikáció vagy a gyülekezetnek szánt rövidebb előadás szintjén bontsuk ki azt, ami a megigazulásról világossá tehető.

2021

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2021-11-08

Akiket Isten magának elválasztott és Jézus Krisztus által a maga tulajdonává tett, könnyen gondolhatják, hogy Isten és Krisztus mellett öröm, boldogság, tisztesség és dicsőség lehet az életük. Két dolgot azonban meg kell fontolniuk. Jóllehet már az eljövendő dicsőség részesei mennyei polgárságuk alapján, mégis egész valójukkal e mulandóság alá vetett világhoz vannak kötve, és a világgal együtt szenvednek. De mivel igazi otthonuk már a mennyekben van, itt a földön pedig vándorok és idegenek, el kell viselniük azt a szenvedést is, amely a világ részéről éri őket.

Dezső Kállay · Online · 2021-08-23

A Fil 2,12–13 magyarázata két sajátos értelmezési problémával szembesít: milyen értelemben beszél Pál az üdvösség véghezviteléről a keresztyén ember lehetőségeként, amikor ő azt rend szerint Isten kizárólagos kegyelmi tettének tekinti, és hogyan viszonyítható egymáshoz az isteni és emberi munkavégzés a végső üdvösségre nézve úgy, hogy a kettő el ne nyomja egymást, az emberi cselekvés pedig ne váljon az isteni üdvmunka feltételévé.

2019

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2019-11-12

Az újszövetségi iratokban, mindenekelőtt a Pál nevéhez fűződő levelekben központi helyet foglal el az evangélium hirdetése mint az egyház missziójának és a gyülekezetek hitben való megtartásának és hitbeli kibontakoztatásának kiváltképpen való eszköze. Az evangélium hirdetését azonban arra alkalmas embereknek kell végezniük. Az újszövetségi írók elhívásukban és apostoli megbízatásukban alkalmasságuk isteni igazolását látják.

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2019-11-12

Pál szolgálatának ismertető jegyeit szemvedéseiben látja. Az apostol erőlensége, a sokféle megpróbáltatás, amelyekben szolgálata során részesült, egytől-egyig azt példázza, hogy nem az ember alkalmassága, rátermettsége, fizikai vagy lelki ereje képesíti őt az evangélium embert próbáló szolgálatéra, hanem Isten megtartó ereje. Az az erő, amellyel Isten a kereszten szenvedő és meghalt Jézust feltámasztotta a halálból, ez, és csakis ez az erő hordozza Pált és munkatrásait igehirdető, gyülekezeteket alapító és gondozó munkájuk során.

2018

Dezső Kállay · Nagykőrös · 2018-08-22

A Filippibeliekhez írott levél első fejezetében nem az evangélium fő tartalmi elemeit leíró elvi alapvetés áll az érdeklődés középpontjában, hanem az evangéliumhoz és az evangélium ügyéhez való viszonyulás, legyen szó akár a gyülekezetről, akár az apostolról és az evangélium más munkásairól, vagy éppenséggel arról a pogány környezetről, amelyben az apostol, a munkatársak és a gyülekezet az evangélium ügyét valamilyen módon képviselik.

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2018-04-11

Mivel magyarázható a keresztyénség eredete, és mi az oka annak, hogy éppen abban a formában jelent meg, amelyben látható? E felvetésekre válaszolva – amelyeket nem kerülhet meg egyetlen történész sem – N.T. Wright neves Újszövetség-kutató a központi kérdésekre irányítja figyelmét: Mi történt valójában húsvétkor? Mire gondoltak az első keresztyének, amikor állították, hogy a názáreti Jézus feltámadt a halálból? Mit mondható el ma e feltámadáshitről?

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2018-04-10

Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20).

2017

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2017-11-08

Mivel magyarázható a keresztyénség eredete, és mi az oka annak, hogy éppen abban a formában jelent meg, amelyben látható? E felvetésekre válaszolva – amelyeket nem kerülhet meg egyetlen történész sem – N.T. Wright neves Újszövetség-kutató a központi kérdésekre irányítja figyelmét: Mi történt valójában húsvétkor? Mire gondoltak az első keresztyének, amikor állították, hogy a názáreti Jézus feltámadt a halálból? Mit mondható el ma e feltámadáshitről?

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2017-11-07

Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20).

Dezső Kállay · Budapest · 2017-07-12

A Filippi levél 2. fejezetének Krisztus-himnusza számos kérdést vet fel nemcsak keletkezésére nézve, hanem a Filippi levél okfejtésében betöltött szerepe szempontjából is. Mennyiben tekinthető a himnuszban leírt Krisztus-esemény példaként a keresztyének számára? Jézus megaláztatása és engedelmes kereszthalála példaértékű lehet az alázatos és engedelmes keresztyén élet alakításában, de a Krisztus-esemény leglényegesebb mozzanatai nem vontakoztathatók a keresztyén életre. Mi tehát a helye és jelentősége e szakasznak Pál etikai érvrendszerében?

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2017-02-15

Jézus feltámadásáról szóló keresztyén híradás történelmi gyökereinek bemutatása N. T. Wright The Resurrection of the Son of God c. könyve alapján

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2017-02-15

Mivel magyarázható a keresztyénség eredete, és mi az oka annak, hogy éppen abban a formában jelent meg, amelyben látható? E felvetésekre válaszolva – amelyeket nem kerülhet meg egyetlen történész sem – N.T. Wright neves Újszövetség-kutató a központi kérdésekre irányítja figyelmét: Mi történt valójában húsvétkor? Mire gondoltak az első keresztyének, amikor állították, hogy a názáreti Jézus feltámadt a halálból? Mit mondható el ma e feltámadáshitről?

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2017-02-14

Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20).

Dezső Kállay · Cluj-Napoca · 2017-02-14

Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20).

2016

Dezső Kállay · Sárospatak · 2016-04-27

Márk evangéliumának első három fejezetében (Mk 1,21 - 3,12) számos csodaelbeszélés található. A jelzett szakaszban azomban a látszólag lazán, szinte csak műfaji azonosságuk szerint kapcsolódó gyógyítástörténetek és démonűzések különös értelmező szerepet töltenek be az elbeszélés menetében. Az evangélista már ebben az egységben olyan képet fest Jézusról, amelynek teológiai súlya meghatározó az evangélium egészére nézve. Az előadás során a csodaelbeszéléseknek a történések menetében betöltött különleges szerepéről kívánunk számot adni.

Dezső Kállay · Sárospatak · 2016-04-27

A páli etikai intelem ráépülhet a krisztológiára, az üdvtanra, a sákremantumokról és a Szentélekről szóló tanításra, vagy akár az eszkatológiára is. Mindez végső soron azt tanúsítja, hogy az apostol, különböző írányból közelítve meg az egyes etikai problémákat, mindig az isteni üdvtettre épülő keresztyén létmeghatározottság alapján inti és bizdítja a gyülekezeteket.

Dezső Kállay · Sárospatak · 2016-04-26

Jézus maga hívja el a tanítványait, és arra kötelezi őket, hogy kövessék őt. A követésnek azonban mensszemenő köetkezményei vannak: a tanítványnak készen kell állnia arra, hogy mindentől, ami addig meghatározta az életét (család, foglalkozás,otthon, anyagi javak), távolságot tartson, sőt teljesen lemondjon Jézusért. Hogyan értelmezhető a Jézus követésének e kemény feltétele?

Dezső Kállay · Sárospatak · 2016-04-25

A páli textusok arról tanúskodnak, hogy az apostol a keresztségről mély értelemben beszél, amikor azt úgy magyarázza, mint amelyben Krisztussal együtt meghaltunk a régi világ számára, hogy már e mostani világban új életet nyerjünk Isten előtt, az Ő ereje által. Üdvösségünk reménységének a már elnyert új élet az alapja.

2015

Dezső Kállay · Nagyszeben · 2015-02-27

Înainte de a începe tratarea problemei formulate în titlu, trebuie să fac câteva observații justificatoare la începutul referatului.

Pages