Katechétika gyakorlat I
A gyakorlatot végző teológiai hallgató részt vesz a gyülekezeti hitvallásos nevelés minden részegységében.(Óvodától kezdve az egyetemista bibliaóráig). Megismeri az egyházi év és a Nemzeti Alaptanterv által előírt vallásórás, kátéórás és bibliaórás éves tanterveket. A szakmai gyakorlat végére képessé válik egyedül összeállítani éves tanterveket, óraterveket, megszervezni és lebonyolítani a hitvallásos oktatás-nevelés minden részegységét. Megtanul együttműködni a katechétikai munkában részt vevő szolgálattevőkkel (kántor, diakónus, vallástanár, stb.)
A hallgató minden típusú órára alaposan felkészül, váltakozva használva a tanult módszertanokat. A katechétikai tevékenységeket lehetőleg különböző módszerrel kell megvalósítania, hogy mindenik módszert kipróbálja. Az óraterveket a mentor lelkipásztorral a felkészülés alatt megbeszéli, az óra után az órát elemzi. A felmerült kérdésekről, sikerről és esetleges kudarcról jegyzetet készít, melyet a tanárral közvetlenül az óra után megoszt. A tanár reflektál a megosztott tartalomra. Ahol változtatást javasol, a diák azt a következő óratervbe beépíti. Pontos, percre lebontott óratervvel készül, amit minden oktatói alkalomra magával hoz nyomtatásban és elektronikusan. Egyet a megtartott órák közül röviden vázol, csoportbeszélgetésen a felmerült kérdésekre válaszol. Az összefoglaló órákon, félév végén csak a munkával kapcsolatos, leírt kérdéseket és feladatokat beszéli meg csoportban. Félév végére legalább két korosztályban kell órát tartania. A megtartott órák adatait, valamint az órához kapcsolódó mentori és saját megjegyzéseket rögzítenie kell az elektronikus munkanaplóban. Az órák részletes adatait írásban kell leadnia az oktatónak.
Competences
Specific competences
A gyakorlat átismételteti a BA fokozaton tanultakat és elmélyíti a teológiai hallgató katechetikai kompetenciáit. Gyakorlati tapasztalatot szerez, megtanul magára és a munkájára tudatosan figyelni, azt elemezni és önállóan javítani. Gyakorolja a tanítva tanulást, fegyelmezett lesz és képes lesz önfejlesztésre.Total estimated time
Classroom study | Course | Seminar | Practice | |
---|---|---|---|---|
2 hours/week | 0 | 0 | 2 | |
28 hours/semester | 0 | 0 | 28 |
Individual study | Hours/sem | |||
---|---|---|---|---|
Total estimated time | 110 | |||
Studying course notes and bibliography | 0 | |||
Further documentation in libraries, electronic platforms, or on the field | 60 | |||
Preparing essays, papers, or documentation | 20 | |||
Personal tutoring | 2 | |||
Total individual study | 82 |
Examination
A hallgató a jegyet szóbeli és írásbeli munkájára kapja. Szóbeli munka a tanórákon felmutatott figyelmes motiváltság, visszajelző csoportkénti tevékenység, témát érintő kérdések és másoknak adott helyes válaszok, valamint a csoport előtt bemutatott legalább egy-egy tanóra-vázlat. Írásbeli munka min. 2 óravázlat: vallásóra vagy bibliaóra vázlata és egy KÁTÉM óravázlat, valamint egy katekhézissel foglalkozó könyv jegyzete. Minden megtartott órát feljegyez az elektronikus munkanaplóba, minden óratípusból egyről félév végéig reflektál, önállóan kielemez. A jegybe az önreflexió alapossága és őszintesége, mélysége is beleszámít.