1.
A tegnap reggeli áhítat textusa Zakariás könyvéből szólt hozzánk, és bevezetésképpen elhangzott, hogy a próféta látomásai nehezen magyarázhatók, s még a teológián is ritkán hallunk igehirdetést ennek a könyvnek alapján. Nos, ebben a félévben Zakariás próféta könyvének fejezetei lesznek a szombat esti igemagyarázatok alapigéi.

Amint hallottuk, a könyv pontosan leírja a próféta első fellépésének időpontját, amely Kr. e. 518 novemberére-decemberére esett, és azt is, hogy Zakariásnak 2 hónappal ezután volt része az I. látomásában. Február 15-ét írunk. Ezt az I. látomást Zakariás – 2533 évvel ezelőtt – éppen február 15-e éjszakáján kapta.

Felsorolt elődeinek neve alapján tudjuk, hogy Zakariás előkelő papi család sarja volt, és hogy – Haggeus prófétával együtt – a jeruzsálemi templom újraépítésé-re sürgette a Babilonból hazatért izraelitákat. Azonban könyvének első fejezete nem mondja ki szó szerint, hogy hivatása szerint pap volt, hanem prófétának nevezi őt. Érdekes, hogy az emlékezet nem a papi, hanem inkább a prófétai szolgálatát őrizte meg és emelte ki.

A Bibliában sok helyütt olvasunk papokról és prófétákról. Isten mind a két tisztségnek legitimitást, megerősítést és feladatot adott. De míg hivatalosan csak-is az lehetett pap, aki papi sarj volt, addig bárki lehetett próféta, akit Isten erre el-hívott.

A próféták gyakran bírálták a papságot is, illetve buzdítottak Isten rendelkezéseinek és parancsainak teljesítésére. De amint Zakariás személye is mutatja, arra is volt példa, hogy a papok egyben próféták is lehettek. Pap és próféta egy személyben: most csupán erre tekintve fogok néhány gondolatot elmondani a felolvasott ige alapján.

2.
Akik már voltatok legációban és az úrvacsora előtti szertartást is elvégeztétek, a hitvallástétel után elmondtátok a bűnbocsánat-hirdetés kötött szövegét. A korábbi ágendás könyvben ez így kezdődik: Most azért én, mint az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak méltatlan bár, de hivatalos szolgája…

Méltatlan bár, de hivatalos szolga... Tudom, hogy e megfogalmazás önmagában helyénvaló, de olykor rossz zöngéje is lehet a megbotránkoztatóan méltatlan szolgák miatt. Mert – sajnos – lehet valaki csupán hivatalból pap, úgy, hogy szembetűnően méltatlan szolga. Így volt ez a bibliai időkben is.

A rossz zöngét bizonyára az új ágenda szerkesztői is figyelembe vették, mert eszerint már ezt mondjuk: méltatlan bár, de elhívott és hivatalos szolgája… Ugyanis teológiailag és gyakorlatilag is ez a helyes: a lelkipásztornak hivatása kell hogy legyen, hogy aztán hivatalosan végezze szolgálatát.

Megtanuljuk a szertartások levezetését, teológusok, írástudó „papok”/ lelki-pásztorok leszünk hivatalosan. De elegendő-e ennyi? Mert lehet majd úgy is hirdetni az igét, az ítéletet és kegyelmet, a bűnbánatot, a bűnbocsánatot és megtérést, mint amelyek nem érintenek meg minket; és talán odáig is eljuthatunk, hogy már nem is igazán szívügyünk a hívek vagy eltéved lelkek életének megmentése és megjobbulása, hanem csak az anyagiak érdekelnek, amelyek hivatalból kijárnak nekünk. (Erre is vannak bibliai példák, pl. az Éli két fiáé.) Zakariás viszont Isten által megszólított és megérintett pap, és ezeknek hatására engedelmeskedő, majd előálló prófétapap – Isten igazi szolgája.

A hivatalos „papi”/lelkipásztori munkát felül kell írnia és felül kell bírálnia a prófétára szálló Léleknek, aki megragadja és elragadja a szolgát, aki bűntudatot és bűnbánatot ébreszt benne, aki nemcsak a szertartások elvégzésére, a hivatalos istentisztelet megtartására küld, hanem megrendít, önátadásra indít, olykor hal-kan suttogva vigasztal, vagy lendít. (Ismerjük ezeket a próféták történeteiből.)
Zakariás I. látomása tényleg homályos, mert ez valójában nem is írható le teljesen világos, racionális módon. Egyvalami azonban jól érzékelhető e különös le-írásban, ahol egyrészt valós, másrészt egészen különös dolgok kapcsolódnak össze.

Éspedig az, hogy a próféta a földi-emberi és a mennyei szféra találkozásában kapja meg azt a hivataloson túli többletet, amely őt tényleg Isten különleges, lelkes szolgájává, prófétájává teszi. És nemcsak egyszer van része ebben, hanem több rendben is, hogy aztán Isten irgalmas szavától megragadottan buzdítson, és tényleg megvalósuljon még a templom felépítése is.
Aki kéri és keresi azt, hogy Isten Lelke kiáradjon reá, és ezt ismételten átéli, annak hivatalos, templomi istentisztelete is a földi-emberi és a mennyei szféra találkozásának alkalma lesz.

3.
519 januárjában Dáriusz másodszorra is bevette Babilont, s ezzel végleg megtör-te a már leigázott népek lázongásait: birodalmában nyugalom és béke állt be. Ezt maga Zakariás is tudta – a látomásában megjelent lovasok közlése nélkül.

A látomás első fele inkább csak a mindenki által tapasztalt helyzetet rajzolja meg, és Zakariás ebben hallja meg újra az Úr jóságos, féltő, vigasztaló szavait és ígéreteit. Papként – természetesen – azt is tudta, hogy Isten nemcsak igazságosan ítél, hanem jóságos, féltő, vigasztaló is.

Most azonban a személyes érintettség helyzetében hallja meg az Úr jóságos, vigasztaló szavait és ígéreteit, és ez az a többlet, amelynek hatására átminősül hivatalos papi szolgálata: hisz, remél, és így hirdeti Isten változatlan kiválasztását, hűségét és gondoskodását.

Hol vannak elődeitek?! És a próféták talán örökké élnek? – teszi fel a költői, de mindenekelőtt prófétai kérdést. A válasz mindenki számára egyértelmű volt. Igaz, az elődök utóbb megtértek, de hol vannak már ők, és a nagy próféták ideje is lejárt.

Amikor ezeket olvassuk, ki nem gondolna történelmünk dicsőségesebb múltjára. De az Ige, amelyet a hajdani próféták szóltak, s amely megérintette Zakariást, ugyanaz ma is; s akit ez megérint, nem hallgathat, nem lanyhulhat, és nemcsak azt látja, ami külsőképpen megadatott, vagy éppen nincs már meg.

Hol vannak elődeitek és a próféták? – ez a kérdés, bár első hallásra nosztalgiázást és önsajnálatot vált ki belőlünk is, végső soron arra akar ráébreszteni: ami volt, volt, ami nincs, nincs; de most ti vagytok azok, akikhez Isten ítéletes és kegyelmei igéi szólnak; s amikor ő szól, akkor nincs más, aki tehetne valamit, csakis ti.

Most mi vagyunk azok, akiken a sorsfordulat múlik. Amikor Isten így szól: Térjetek meg hozzám, …és én is hozzátok térek, nem szabad halogatni a bűnbánatot, különben mi magunk akadályozzuk meg Isten változatlan és számunkra is meg-újított, ígéreteinek beteljesedését.

A megérintett prófétapap azt hirdeti, és saját magának is az kell példáznia, hogy amikor Isten változatlan igéje szól, nincs helye a cselekvés halogatásának.

A kapott látomások után Zakariás ismét a megtérésről és böjtről szól (a 8. fejezetben), és többször is ismételve, így foglalja össze prófétai igehirdetésének lényegét, s ez ragadjon meg most bennünket is: Isten úgy áll mellétek, hogy nagyon félt… Ezért ne féljetek. Legyetek erősek!