A Tamás evangéliuma és a szinoptikus hagyomány összehasonlító vizsgálata rávilágít arra, hogy bár a két hagyomány több példázatot is közösen őriz, ezek formai, nyelvi és teológiai különbségei jelentős eltéréseket mutatnak az egyes hagyományformálódási folyamatokban. A tanulmány – az apokrif és a kanonikus irodalom kapcsolatát vizsgáló tematikus konferencia keretében – először áttekinti a Tamás evangéliuma kutatásának alapkérdéseit, így a felfedezés történetét, a szinoptikusokhoz fűződő viszonyáról szóló értelmezéseket, a történeti Jézus-kutatásban betöltött szerepét, valamint a kutatástörténet főbb irányait. Ezt követően a mustármag-példázat (Tamás 20; Mt 13,31–32; Mk 4,30–32; Lk 13,18–19) szövegkritikai és hagyománytörténeti összevetésére kerül sor, különös tekintettel a variánsokra, redakciós sajátosságokra és a két fő értelmezési keretre. A Tamás evangéliuma és a szinoptikus hagyomány összehasonlító elemzése rávilágít arra, hogy a Tamás-irat sajátos teológiai és eszkatológiai kerete jelentősen eltér a kánoni elbeszélésmódtól, miközben élesebben láthatóvá teszi a szinoptikus evangéliumok tudatos műfaji és teológiai döntéseit. A Tamás-evangélium tartalmi hiányai és hangsúlyai azt mutatják, hogy egyes korai keresztény közösségek Jézust narratív keret, történeti kontextus és passió nélkül is értelmezni tudták. Mindez arra utal, hogy Tamás evangéliuma a korai kereszténység sokszínű jézusképeinek és „hermeneutikai üdvkoncepciójának” fontos tanúja.