Tekintettel arra, hogy Izrael sorsa történelmileg számos ponton kötődik az őt körülvevő nemzetekéhez, nem kelt különösebb feltűnést az, hogy az idegen népeknek a prófétai irodalom mindvégig előkelő helyet biztosít. Hóseás könyve kivételével minden prófétánál találunk olyan szövegeket, amelyek elsősorban nem Izrael vagy Júda jelenét és jövőjét taglalják, hanem idegen népekről szólnak. Ez a tanulmány az idegen népekkel kapcsolatos próféciagyűjteményeket vizsgálja az ószövetségi prófétai irodalomban.
Református Szemle
Nyelvtani és teológiai érvek szólnak az ellen, hogy a ברך nif‘al alakját szenvedő, mediális, vagy reflexív értelemben fordítsuk. A ברך nif‘al reciprok cselekvést fejez ki, mint több más ige esetében is. 1Móz 12,3b kontextusában ez azt jelenti, hogy Ábrahám által, azaz Ábrahám nevének említése által áldják majd egymást a különböző népek, közösségek tagjai. Ennek több példájával találkozunk az Ószövetségben, amelyek közül a legjelentősebb 1Móz 48,20.
Az ószövetségi Izrael számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izrael az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára.
Mózes 4. könyvében (4Móz 1 és 26) található népszámlálási adatok számos kérdést vetnek fel az írásmagyarázók előtt. A szó szerinti olvasat nemcsak a racionális történész-teológus elé állít akadályt, hanem komoly intertextuális konfliktust is eredményez. A tanulmány e számok funkcióját kereső modelleket értékeli röviden és javasol egy újabb módszert a cenzus adatainak értelmezéséhez. A függelékben található, a tárgyalt textusokhoz kapcsolódó igehirdetési vázlat egyben utalás is a kérdés gyakorlati jelentőségére.
Pages
