Cluj-Napoca
A szakdolgozatok leadásának és kiértékelésének folyamatához lásd a mellékletben csatolt dokumentumot.
Ebben a tanulmányban a dogma szó etimológiája és óegyházi használatának feltérképezése segítségével kísérelem meg körülírni a dogma szó jelentésmezejét (illetve ehhez kapcsolódóan a dogmatikát és dogmatörténetet, mint a dogmával foglalkozó tudományágakat).

Ez a kötet az I. Kolozsvári Tavaszy napok konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazza.
A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és fél tucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, a következő beosztással. Az első egységben a teológia új helyzetéről szóló gondolatokat mutatom be (a posztmodern, szubjektum, narratíva, nihilizmus fogalmak mentén).

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet felvételi vizsgát hirdet a 2023–2024. tanulmányi évre református, evangélikus és unitárius teológiai alapképzésre. A felvételi időpontja:
2023. július 14-19. -- Frissített információk!
Ajánlom ezt a munkát azoknak, akiknek a hite keresi a megértést, megértésük a cselekvést, cselekvésük a szeretetet, szeretetük pedig reménységet gyújt, melynek fényénél "megláthatják a láthatatlant" (Zsid 11,27).
Pages