Lehet-e köze a XX. század második felében a Sorbonne morálfilozófusának a reformáció egyik szellemi atyjához, Kálvinhoz? Földrajzilag mindenképpen, hisz volt úgy, hogy ugyanazokat az utcákat rótták, és az sem mellékes, hogy egy nyelvet beszéltek – mindezt persze négyszáz esztendő távlatában.

Az alábbi dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentőmódjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját.

Erdély sokoldalú polihisztorának életművében szerves részt képez kiterjedt levelezése. Ezek a levelek apró részletekben egyaránt rámutatnak a levelezőtársak mindennapjainak társadalmi, közösségi és gyakran egyéni, családi gondjaira, és így lehetőséget adnak mintegy belülről szemlélni mind a kort, mind a személyek gondolkodásmódját és kapcsolatainak működését. A továbbiakban Kós Károly hat, eddig publikálatlan levelét teszem közzé, amelyeknek címzettje dr. Gönczy Lajos teológiai tanár.

Ebben a tanulmányban az úgynevezett a „régi-új” énekekkel foglalkozunk, vagyis azzal a kérdéssel, hogy miképpen érvényesül a kontrafaktum módszere a gyülekezeti énekek megalkotásában. Ha pedig azt is megvizsgáljuk, hogy a reformációtól kezdve napjainkig miként születnek új énekek ezzel a módszerrel, és hogy a bibliai „új ének” megjelölés mennyire jellemző ezekre is, akkor a kérdés már nem csak történeti szempontból lehet érdekes.

A szimbolikus interakcionalizmus-deviancia elméletének talaján kidolgozott minősítési vagy címkézési elmélet Jézus-kutatásra néző hasznosíthatóságát már az 1980-as évek végétől felvetették. Az evangéliumok lapjain ugyanis számos vád hangzik el Jézus ellen, amelyeknek értelmezéséhez hasznos keretet nyújthat a címkézési elmélet. E tanulmány áttekinti a Jézus ellen elhangzó vádakat, majd részletes elemzéssel a Belzebubbal való szövetség vádja felé fordul.

Ez az írás egy előadás szerkesztett változata, és Nagy Sándor hódításait, a Ptolemaida és Szeleukida királyok uralmának palesztinai eseményeit vázolja fel, és azt szemlélteti a Makkabeusok első könyve alapján, hogy miképpen újult meg és erősödött meg a tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2. század folyamán.

Az északi országrész, Izráel nemzeti vallásának rekonstrukciója korlátokba ütközik. Az északi szövegeket déli recenziójukban vették fel az Ószövetségbe, és lépten- nyomon észrevehető egy erős polémia az izráeli vallási megnyilvánulásokkal szemben. A deuteronomista mozgalom óta minden nem Jeruzsálemben lejátszódott kultuszt illegitimnek tekintenek, és azt retrospektív beledolgozták a szövegekbe is. Azonban még így is felsejlik az eredeti vallás kontúrja.

This article argues that Isaiah's so-called ‘refrain poem’ (Kehrvergedicht) in Isa. 9.7–20 is a composite text, going back to two early prophecies with different concerns. Isaiah 9.7–17* focused originally on the arrogant refusal of the divine word, while Isa. 9.18–20* reflected on the chaotic social circumstances in Samaria in the eighth century. The refrains in vv. 9,11cd, 16ef and 20cd were added to these two already connected prophecies at a later stage. The theological summary in v. 12 is yet another addition, closely affiliated with 5.24–25. Unlike v.

A szerző, a Ferencz József unitárius püspök által szerkesztett, 1864-ben kiadott és napjainkban is használatban levő unitárius káté fontosabb átdolgozásait (1879, 1947, 1973) elemzi és az évenkénti kiadásokat mutatja be.

Ebben a tanulmányban azokat a pontokat vizsgálom, ahol az emberi életre vonatkozó meglátásaik találkoznak vagy szétválnak ugyan, de adott szakaszon át párhuzamosan haladnak, miközben sejthető, hogy mindkét egyenes ugyanahhoz a szamárvezetőhöz igazodik. Vizsgálódásom nem a szokványos tartalomismertetés vagy pszichológiai rendszerbe való besorolás útját követi, nem is a közös antropológia megírására vállalkozom. Inkább azt szeretném felmutatni, hogy miként olvasható Frankl Böszörményi-Nagy kontextusában.

Amennyiben az evangélium a benne kifejezésre jutó viszonyulások dinamikája által fejti ki hatását, úgy a Filippibeliekhez írott levél első fejezetében ennek a dinamizmusnak a hívő ember által felismert evilági vonatkozásai állnak előttünk. Azok a vonatkozások, amelyek a hétköznapi élet eseményeinek a szintjén, az evangélium szolgálatában álló és az evangéliumon tájékozódó életben vagy az evangéliumhoz valamilyen módon viszonyulni kénytelen helyzetben megragadhatók és kifejezésre juttathatók.

Szerzőnk szemléletében az idő is éppen úgy változik, mint a folyó, melybe nem léphetünk be két alkalommal. A szenvedés okozása és tapasztalata e két transzcendens valóság együttese átalakítja a tettest és áldozatot; ennek alapján lehetne elévültnek tekinteni a vétket. Az elévülés azonban sohasem helyettesítheti a bocsánatot. A felejtés nem morális aktus. A hiányos emlékezet felületesség, a túl erős emlékezés azonban haragot szül. Spirituális kapzsiságra utalhat azonban, ha valaki a gonosz tapasztalatának integrálását a megbocsátás útján mintegy hőstettet kívánja véghezvinni.