Lectures

2008

Dezső Kállay · Sárospatak · 2008-08-27

A kánon kialakulásának egyik alapvető feltétele a hitigazság, az ortodoxia védelme. A korai egyház többek között ezt az alapvető kritériumot alkalmazta több mint három évszázadon át, amíg az újszöveségi kánon kiristályosodott és megerősödött, úgy hogy a keleti és nyugati egyházrészben a ma Újszövetségként ismert 27 könyv vált a hit és a keresztyén életfolytatás zsinórmértékévé. A tiszta tanításért folytatott harc azonban olyan régi, mint az apostoli igehirdetés. Jól példázza ezt Pál apostol Galáciabeliekhez írt levelének első két fejezete.

2007

Jenő Kiss · Cluj-Napoca · 2007-10-31

Kr.e. 622-ben kezdődött el az ószövetségi kor legnagyobb vallásos reformja. Ez az évszám egyúttal Jósiás király uralkodásának 18–ik esztendejét is jelzi. E reform jelentőségéről és az említett király nagyságáról szólok először (I.). A reform súlyával ellentétes arányban áll annak fogadtatása meghatározó prófétai körökben, Jósiás kiválóságával pedig végzetes sorsa. Ezt mutatja fel a II. rész. Mi volt a reformmal szembeni fenntartás, illetve a szerencsétlenség oka? Erre a kérdésre keresem a választ a harmadik részben.

A reformáció fontossá tette a személyes hitvallást és a személyes kapcsolatot Istennel, Jézus Krisztussal. Az ember kilép a tömegből, és egyéni felelősséget visel hitéért, református identitásáért. Ennek immár fél évezrede. A konferencia szekciós beszélgetése arra keresi a választ, hogy milyen funkciót töltött be egykor és tölt be ma a katekézis a református identitás alakításában?

Egyetemes lelkészi értekezlet - Marosvásárhely

„Két ember közt a legrövidebb út az egyenes beszéd.” (Szilágyi Domokos)

Fenntartható-e a gyermekkeresztség gyakorlata az egyre inkább individualizálódó, a hit személyes megélését és megvallását központba állító keresztyén szemlélettől áthatott egyházi közgondolkodásban? Nagyobb eséllyel mondhatnánk igent az ősi gyakorlatra, ha meggyőző módon igazolhatnák azt a Biblia alapján.

Pages