A Bibliából ismerjük meg Jézust, és Jézus által ismerjük meg Istent. Ezért nevezzük a Bibliát Isten szavának. Ez a kijelentés több annál, mintha azt mondanánk, hogy a Biblia Istenről beszél. Noha ez is igaz, az Írás mégis Isten tulajdon szava. Nemcsak Istenről tudósít, hanem az Íráson keresztül Isten maga szól hozzánk. Ezen alapul a Biblia tekintélye.
inspiráció
Josephus Flavius és Alexandriai Philón Mózes törvényadói, papi és prófétai ihletettségére alapozza a maga inspirációtanát, s mint ahogyan azt – bár eltérő hangsúllyal – mindenik zsidó kegyességi irányzat vallja, hogy a Tóra vitathatatlanul inspirált és csalatkozhatatlan.
„A teljes Írás Istentől ihletett” – olvassuk a 2Tim 3,16-ban az Újszövetség summás megfogalmazott tanítását a Szentírás inspiráltságáról (lásd még 2Pt 1,20-21), s ez olyan hittétel, amelyet nemcsak a keresztyénség vallott, hanem Isten ószövetségi népe is. De miként jutott ez kifejezésre az ószövetség történeti elbeszéléseiben, a prófétai elhívástörténetekben, az íróprófétáknál vagy éppen a Septuaginta fordítása kapcsán, a qumráni közösségben, Josephus és Philón könyveiben, a rabbinikus irodalomban és az egyházatyák írásaiban?