A megismerés folyójának a másik partján van egy túlvilág, amely más, mint az innenső. Tudom, hogy ott van Isten és az ő országa minden értékével, de érzékszerveim alkalmatlanok arra, hogy őt megismerjem, és ajándékait birtokba vegyem. Lelki igényeimet valami (az igehirdetés?) felébresztette egy másmilyen élet után, de az ott, túl van. Békesség, jóság, türelem, megbocsátás, alázat megtompult fényű evilági ékkövek, de ott, túl most is teljes ragyogásban csillognak. A halál előreküldött jeleivel figyelmeztet: nem lehet sokáig nem gondolni rá, miközben hallom, hogy a másik parton van a feltámadás és az örök élet, csakhogy ezek az érthetetlenség falába ütközve széttöredeztek. És ott van Isten, aki mint Vagyok elrejtőzködő és megismerhetetlen marad. Ezek ott, túl megvannak, de számomra csak remélt és nem látott dolgok.

És akkor Isten az én múlandókra törekvő, de örök értékekre vágyó világomat összeköti azzal a másikkal. Megajándékoz Fiával, Jézus Krisztussal, aki hídként átíveli a megismerés folyóját. Amikor ezen átmegyek, elfogadom őt, megismerem a másik part világát... akkor hiszek, akkor ő az én hitem hídjává lesz. A másik part ékkövei bennem csillognak, az örök élet már itt, földi életemben elkezdődik, s azt, hogy ki vagyok, az örök Vágyókból értem meg. A hit a remélt dolgoknak a megvalósulása és a nem látott dolgoknak a bizonyossága. (Zsid 11,1)

A hitnek ez az ajándék-hídja kötelez, hogy a magam hídfőjétől hidakat építsek azok felé, akiket eddig nem ismertem vagy félreismertem, akik éppen ezért ma még ott, túl vannak. És arra, hogy segítsek egymást meg nem értő felebarátaimnak, hogy ők is hídverőkké váljanak. Hogy az izráeli a megértés hídján közeledjék a palesztin felé, hogy a gazdag a diakónia kezét nyújtsa a szegénynek, hogy a férfi a tőle eltávolodott feleség felé megtegye az első szeretetlépést. (Gal 3,28)

Az én hitem is kell ahhoz, hogy a túlsó part Országa teljességre mutató jeleivel már most és itt köztünk legyen.