Kállay Dezső

Kállay Dezső 2024. március 30-án ünnepelte 65. születésnapját. Tiszteletére a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egy emlékkötettel ajándékozta meg az ünnepelt kollégáját. Az ünnepelt egy interjúban vall lelkészi és oktatói életútjáról.

A Bibliából ismerjük meg Jézust, és Jézus által ismerjük meg Istent. Ezért nevezzük a Bibliát Isten szavának. Ez a kijelentés több annál, mintha azt mondanánk, hogy a Biblia Istenről beszél. Noha ez is igaz, az Írás mégis Isten tulajdon szava. Nemcsak Istenről tudósít, hanem az Íráson keresztül Isten maga szól hozzánk. Ezen alapul a Biblia tekintélye.

A gazdag ifjú története műfaját tekintve egy sikertelen hivatás történetének tekinthető. A történet középpontjában tehát a gazdagságról való azonnali, teljes és végleges lemondás áll, amely nemcsak ebben a konkrét esetben, hanem általánosságban is a Jézus követésének és ezáltal az örök életben való részvételnek a feltételévé válik. Ez a megközelítés feloldhatatlan feszültséghez vezet a magyarázatban. Az értelmezéstörténet áttekintése azt mutatja, hogy Jézus kijelentése minden kor embere számára elviselhetetlen. Ezért helyesebb a szöveget tanító beszédnek (Lehrgespräch) tekinteni.

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója a MRE Doktorok Kollégiumának Ószövetségi és Újszövetségi Szekciójával együttműködve új kommentársorozatot indít a Revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014) olvasói számára.
A sorozatszerkesztőkkel egyeztetve, javaslatukra tisztelettel felkérjük a következő kommentár megírására, a megadott terjedelem szerint: Filippi levél, 2,5 szerzői ív.

Jézus felszólítja az örök élet lehetősége felől érdeklődő gazdagot, hogy adja el minden vagyonát, ossza szét a szegényeknek, és kincse lesz a mennyben, majd induljon és kövess őt (Lk 18,22b). A korábban még lelkes kérdező némán, megszomorodva távozik. Az ár, amit Jézus szab, túl magas, neki ugyanis nagy vagyona van. Ekkor fordul Jézus a tanítványaihoz és ecseteli előttük, hogy milyen nehéz is, sőt, szinte lehetetlen a gazdagnak bejutni az Isten országába. A megállapítás súlyát a gazdag szomorú esete még inkább megnövelik; nincs senki, aki védelmére kelne a gazdagoknak.

A Nagy Konstantin császár alatt végbement változások folytán az üldözött Egyház komoly társadalmi és politikai tényezővé vált a Római Birodalomban. Pozícióját tovább erősítette Nagy Theodosius, aki a keresztyénséget államvallássá tette. A világi hatalom és Isten országa egybefonódott a földi életszférában: az állam hatalmat kínált az egyháznak, az egyház pedig – Isten országának a letéteményeseként – isteni fénnyel vette körül a császár alakját. A világ egypólusúvá vált. A helyzeten Augustinus igyekezett változtatni, kifejtve a két városról szóló tanítását.

Pavel din Tars a intrat în istoria creștinismului ca apostol al neamurilor. A fost un predicator neobosit și un învățător inspirat al Evangheliei lui Dumnezeu, care și-a îndeplinit misiunea cu cea mai mare fervoare și devotament necondiționat până la sfârșitul vieții sale. Cu povestea sa de viață fascinantă și cu experiența sa considerabilă în plantarea și consolidarea bisericilor creștine, el se află astăzi în fața noastră ca un om demn de atenția fiecărui slujitor.

A béna meggyógyításáról szóló márki beszámoló az evangélium második fejezetének az elején több szempontból is figyelemreméltó híradás a Jézus galileai munkásságáról. A szövegegység jó néhány tartalmi elemmel bővül a megelőző részegységekhez képest, amelyek közül a legfeltűnőbb, hogy egy beteg ember egészségének a helyreállítása a Jézus bűnbocsátó hatalmának látványos bizonyítékává válik.

Pages

Subscribe to Kállay Dezső