Németh Tamás

Dr. Németh Tamás, egyetemi tanár, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora. Doktori értekezésében az óegyház eszkatológiájával és ennek hatástörténetével, míg habilitációs munkájában Kálvin Szentháromság-tanával foglalkozik. Nős, gyermekei Ábel és Abigél.

Tavaszy Sándor megfogalmazása szerint a keresztyén egyház permanens krízissel küzd. Ez abból fakad, hogy a „láthatatlan egyház állandó ítélet alatt tartja a látható egyházat és így közvetve az egyház közösségébe tartozó hívő lelkek életét is” (Tavaszy Sándor: Református keresztyén dogmatika. Kolozsvár, 2006, 263.). Ezenfelül megnevezi az egyháznak egy másik krízisét, ez pedig az aktuális krízis, amely összefügg az egyes korok szellemi, világnézeti vagy erkölcsi krízisével. A krízist elkerülni kívánó egyház minél jobban alkalmazkodik a világhoz, annál inkább kihat a világ az egyházra.

Az idő, amelyet értünk és mégsem értünk: sem pontos definícióját, sem pontos mérését, sem lelki megértését nem sikerült tisztáznunk, mivel nem tudjuk kívülről szemlélni. Ha áttekintjük az időről való gondolkodás filozófiáját, sok érdekes és részlegességében igaz megoldásra találunk.
A Szentírás alapján viszont közelebb kerülhetünk az idő lényegéhez, a teremtett idő jelentőségéhez ugyanúgy, mint a teremtetlen idő valóságához.

Subscribe to Németh Tamás