Blogs

Sógor Árpád · 2023-03-31

De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. (1Jn 5,20)

Éles Éva · 2023-03-14

A Leuenbergi Konkordia éppen 50 évet tölt. Kamaszkorába lépett. A jeles évforduló megünneplésére Debrecenben gyűltek össze az európai protestáns egyházak vezetői és képviselői március 9-11 között. A nemzetközi ünneplést háromnapos konferencia kísérte, amelynek szakmai fóruma az Együtt egyházzá lenni (Being church together) tételmondat horizontján értelmezte a leuenbergi örökség következményeit, valóságait és lehetőségeit (consequences, realities and possibilities).

Éles Éva · 2022-12-17

Feketén, büszkén kígyózik az észak-mezőségi dombok között a modernség. Néhány éve aszfalton lehet közlekedni a harminc évvel ezelőtt még gólyalábakkal dagasztott utcákon. Minden oldalról fényképeztük a rég várt, megkésett csodát. A fekete és sima csodát. Teljesen elbódított az illata, jó mélyre, történelmi mélységekig szívtuk tele tüdőnket, hogy minden sejtünkbe jól beleégjen: nem lesz többé sár és gödör. Többé nem. Családokat szétszakító sár és gödör. Lelket a testtől szétcincáló sár és gödör. A vajúdó anyának ösztöneit elzsibbasztó epidurális sár és gödör. Ragacsos, csúf karácsony.

Sógor Árpád · 2022-12-14

A próféta felméri a károkat, megállapítja a személyes felelősséget, és hangot ad annak a reménységnek is, hogy a nép tanulni fog ebből a nyomorúságból és a jövő másképp alakul, mint a véres jelen.

Kató Szabolcs Ferencz · 2022-11-28

Teljesen átfagytam. Az ujjaim alig mozognak, a lábam is elgémberedett. De ilyen, ha elalszik valaki ebben a téli fagyban egy pályaudvar padján. Be is sötétedett már, és a padon fehéren gyöngyözik a dér, az emberi kigőzölgések dermedt párája. A fény, amely a vágányok közötti lámpából terül szerteszét, valahogy olyan mocskosan futja be a peronok hosszát. Sugara beteg sárga, tán nem is az égő miatt, hanem a burában felgyűlt piszok tompítja a tiszta fehér fényt álmosító mocskossá.

Csaba Balogh · 2022-07-18

A BibleWorks program a román fordítások közül csak a Corneilescu bibliaverziót tartalmazza. A program viszont további bibliamodulokkal bővíthető. Elkészült a hivatalos ortodox biblia (Biblia Ortodoxă Română) BibleWorks-ra telepíthető verziója.

Kató Szabolcs Ferencz · 2021-11-23

Láttál már villanyoszlophoz kötött, ottfelejtett biciklit? Tudod, miről beszélek… Egy olyan hajdan ezüstszínű vagy szürke, mára már a portól fakó, de amúgy igazából már színtelen drótszamárról, ami csak úgy ott van, és este mikor meggyullad felette a lámpa, az utcának ez a véletlen és esetlen szereplője egyszer csak középpontba kerül.

Sógor Árpád · 2020-12-17

"Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömöt..." A félelem állapotából az öröm állapotába ma is Istenen keresztül vezet az út. Ő tud kivezetni a félelmeink kötelékéből egy örvendező életbe már itt a földön is.

Zsolt Kozma · 2020-04-25

Miért tekintett Isten az Ábel áldozatára, és miért nem tekintett a Kainéra? Évszázadok teológusainak kérdése ez, több elhibázott, félreértelmezett magyarázattal. Ezek egyrészt hamis párhuzamokból indulnak ki, vagy felekezeti elfogultsággal magyaráznak, másrészt abból értendők, hogy az ember megpróbálja, hogy saját döntéshelyzeteit és magát a döntés motivációját Istenre vetítse. A kérdés tulajdonképpen az, hogy az indokot kiben látjuk.

Kató Szabolcs Ferencz · 2020-04-08

Júdás tragédiája ott bontakozik ki, hogy saját elképzelései szerint fel akarja használni Jézust. Ő nem olyan messiás, de a halála által még olyanná lehet a nép számára. Ez indíthatta Júdást, hogy kiszolgáltassa Mesterét a főpapoknak és az írástudóknak.

Pages