Az Újszövetség intő és buzdító szövegeiben előfordulnak olyan felsorolásszerű etikai egységek, amelyek a keresztyén élet jellemző magatartásformáit és belső beállítódásait rögzítik. Ezek gyakorta ellentétpárokban jelennek meg (erény–bűn), így erősítve a keresztyén identitást. Szókincsükben és formai sajátosságaik alapján rokoníthatóak az antik hagyománnyal [1], a zsidó bölcsességi irodalommal és ítéletpróféciákkal [2], valamint a qumráni „két út” hagyománnyal [3].

Az erénykatalógusok úgy rajzolják le a Krisztushoz való tartozásból fakadó életformát, hogy közben szorosan figyelemmel követik a kor erkölcsi konvencióit. Bemutatásuk eszkatologikusan orientált, nagy hangsúlyt fektetve a közösség életében megmutatkozó Lélek munkájára. Valószínűleg hamar beépültek a keresztyén katekézisbe, különösen a keresztséghez kapcsolódó tanításokba, amire Pál a Galatákhoz intézett levelében tett utalása is sejtet (vö. Gal 5,21). A keresztyén erény- és bűnkatalógusok elterjedtségét és fontosságát jól mutatja, hogy a második és harmadik században folytatódó hagyományként jelennek meg az úgynevezett apostoli atyák írásaiban [4], valamint a Pseudo-Clementinák Hom. 11,27-ben.

Az Újszövetség legismertebb erénykatalógusai:

A bűnkatológusok (bűnlajstromok) rendszerint a keresztyén identitással össze nem egyeztethető magatartásformákat nevezik meg. Funkciójuk nem pusztán moralizáló, hanem itt is fontos az identitásképző és határkijelelő szerep: megmutatják, hogy miből hívta ki Isten a kiválasztott közösséget, mi tartozik a régi emberhez és miben nem élhet tovább, mi nem fér össze az új identitással. Fontos tehát aláhúzni (ismételni), hogy a bűnlajstromok nem a megigazulás mérését célozzák, hanem tükörként megmutatják miből szabadított meg Krisztus (1Kor 6,11). Mivel a legtöbb bűnkatalógus a közösség szétesését okozó kapcsolati bűnöket sorjázza, ezért a közösségvédelemnek kiemelt helye van.

Ilyenek a következők:

Identitás és normativitás az erkölcsi pluralizmus korában

A fenti felismerések egy sor kérdést szegeznek napjaink egyházának (illetve a mai igehirdetések erkölcsi tartalmának is). A kortárs modern társadalmakat jellemző erkölcsi pluralizmus is megkérdőjelezi az erkölcsi normák univerzális érvényességét, és az etikai döntéseket inkább szubjektív preferenciák, kulturális minták és narratív identitások kontextusába helyezi. Ebben a közegben az újszövetségi erény- és bűnkatalógusok nem pusztán történeti vagy morálteológiai reliktumokként jelennek meg, hanem az egyház és a hívők önazonosságát formáló szövegekként is újraértelmezésre / átértékelésre szorulnak.

Az Újszövetség erény- és bűnkatalógusai elsősorban nem absztrakt erkölcsi szabályrendszert kínálnak, hanem identitásleíró és -formáló diskurzusokként működnek. Az olyan formulák, mint „akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát” (Gal 5,21) vagy „ilyenek voltatok némelyek, de megmosattatok” (1Kor 6,11), világosan jelzik, hogy e katalógusok határképző funkcióval rendelkeznek: megjelölik, mi tartozik a „régi emberhez”, és mi az, ami az „új teremtés” életformájához illeszkedik.

Az erkölcsi pluralizmus kontextusában ez a funkció feszültségbe kerül a modern identitásfelfogással, amely az erkölcsi normákat gyakran választható életstílusokként értelmezi. Ezzel szemben az újszövetségi katalógusok az erkölcsi cselekvést közösségi hovatartozásként és eszkatológiai orientációként értelmezik: az erények nem pusztán egyéni kvalitások, hanem annak jelei, hogy valaki részesedik a Lélek által formált új életben.

Az erénykatalógusok egyfajta ellen-narratív identitást kínálnak, amely az autonóm önalkotás helyett a Krisztushoz való tartozásból fakadó életformát fejezi ki. Hasonlóképpen a bűnkatalógusok is túlmutatnak a puszta ítélkezésen: arra emlékeztetnek, hogy a keresztyén lét folyamatosan formálódó, megváltott állapot, semmint természetes adottság.

A mai egyház feladata ezért a katalógusok identitásképző erejének kibontása, elkerülve a moralizáló vagy kirekesztő hangvételt. Ebben az értelmezési keretben az erények az evangélium által átalakított élet látható mintázatai. Ezek a jegyek egyszerre erősítik a közösség belső egységét és igazolják annak missziós hitelességét a világ előtt.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Keresztyén identitás és normativitás az erkölcsi pluralizmus korában blogsorozatában havonta egy-egy rövid esszében egy konkrét erényt (és bűnt) emelünk ki és mutatunk be szakterület, tapasztalat, meggyőződés határmezsgyéjén. Mindez kettős célt szolgál. Egyrészt, hogy ezáltal felfrissítsük az Újszövetségben megjelenő erények mai pályáját (hogyan néz ki a társadalmunk erkölcsi térképe?), másrészt keressük a megkülönböztetés formáit/módját aközött, ami emberileg begyakorolható és elsajátítható erényes élet, illetve ami a Lélek által formált élet lehetőségeként jelenik meg. Közös gondolkodás, reflexió, átértékelés során mondjuk el mai nyelven, hogy az újszövetségi erény- és bűnkatalógusok az erkölcsi pluralizmus korában sem veszítik el jelentőségüket: a külső normakijelölés helyett az egyház önazonosságának narratív és eszkatológiai meghatározóivá válnak. Éppen ebben a szerepükben nyernek új aktualitást, mivel nem a pluralizmus megszüntetésére törekednek, hanem egy alternatív életforma koherens és hiteles bemutatására.

Az sorozathoz kapcsolódó írások alapját A a Galata levél erény- és bűnkatalógusa képezi (Gal 5).

[1] Platón Hádesz-mítosza, Gorgiász 525a; Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika; Diogenész Laertiosz: Zénó 7.110–16; sztoikus erénylisták, lásd a 4 kardinális erényt és azok keresztyén adaptációit: bölcsesség – igazságosság – bátorság – mértékletesség.
[2] Péld 31; Sirák 4,17; 18,30; Philón: De Virtutibus 34.182; vö. Ézs 1; Ám 5.
[3] 1QS 3,25–4,11.
[4] Lásd pl. Pol. Phil. 2,2; 4,3; Barn. 18–20; Herm. Man. 5,2,4; 6,2; 8,3–5), a gnosztikus iratokban (Nag Hammadi: Auth. Teach. [CG VI.3] 23,29–34; 30,26–31,24; Great Pow. [CG VI.4] 39,16–33.